Kezdőlap Hírek Kultúra A híd felé…

A híd felé…

Fotók: Daniel Media -
353
0

Gallai Péter és Fábri Péter dala a fáma szerint eredetileg a Bikini együttesnek íródott, ahol – nem tudni, miért – nem volt rá igény. Akkoriban írta ez a szerzőpáros Kováts Kriszta első albumát is, aki lecsapott erre a dalra, majd az eredetileg szólóra íródott dalt duettesítették. A szakítás ezáltal két nézőpontból, a nő és a férfi szemszögéből is megjelent a dalban, amely Kováts Kriszta 1986-os, Ringlispíl című nagylemezére került fel. A zeneszerzővel közös duettjükként így hatalmas sikereket ért el, a mai napig a legismertebb és legkedveltebb dalaik egyike.

Kováts Kriszta nemrégiben adott néhány nagysikerű szólókoncertje szintén „A híd felé” címet kapta. Ezeken szólóban, saját zongorakíséretével is előadta a címadó dalt, mely ebben az „eredeti-új” verzióban is ugyanolyan gyönyörű és ugyanakkora sikert aratott. Talán ez késztethette a művésznőt arra, hogy videoklipet is készítsen belőle. A dal megjelenésekor készült ugyan egy klip az akkori MTV-ben, de az sajnos elveszett Az évek alatt számos, a rajongók által összeállított és a Youtube-ra feltöltött „videoklip” után ez ezúttal egy hivatalos, „saját” változat, mely ezév június 26-án jelent meg. Ebben most egy fiatal szerelmespár története is megelevenedik, Török Luca és Lendvai Máté főszereplésével. Az új klip Kováts Kriszta szólódalaként mind a Youtube-on, mind saját hivatalos Facebook-oldalán megtekinthető.