Különleges produkció érkezik a RaM-ArT Színházba, a debreceni oDEon Színház előadásában ugyanis újból megelevenedik Szabó Magda ikonikus története, az Abigél. Az előadás, amely nagy sikerrel fut Debrecenben, mindössze egy alkalommal, április 14-én lesz látható a fővárosban.
Szabó Magda regényéből, az Abigélből Kocsák Tibor, Miklós Tibor és Somogyi Szilárd készített musicaladaptációt még 2008-ban, az előadás sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a bemutatót követő években a Budapesti Operettszínház egyik legnépszerűbb ifjúsági előadásává vált, később pedig több vidéki nagyvárosban is bemutatták. A debreceni produkció az első, ahol a matulás lányokat játszó színinövendékek ténylegesen a gimnazista korosztályhoz tartoznak. Ők immár közel tíz éve az oDEon Színház színiiskolájában tanulják a mesterséget.
2024. január 22-én, a magyar kultúra napján Abigél hazatért: Szabó Magda szülővárosában, Debrecenben is színpadra állították a darabot. Az előadást jegyző, Debreceni Egyetemen működő oDEon Színház 2000 óta meghatározó színházi bázisa a városnak. Első előadásuk, az István, a király óta számos zenés darabot jegyeznek, például olyan magyar műveket, mint a Sztárcsinálók vagy a Valahol Európában, vagy olyan kultmusicaleket, mint a Grease és a Hair.
Társulatuk tagjai debreceni színészek, akikhez időről időre debreceni kötődésű vendégművészek is csatlakoznak. Ez az új előadásukban, az Abigélben sincs másképp, Horn Mici szerepében ugyanis Sári Évi látható.
A musical főszereplőjét, Vitay Georginát egy debreceni tehetséges fiatal, Csáki Illangó alakítja, Torma Gedeonként Jámbor József, míg Kőnig tanár úr szerepében Bánhidi Krisztián látható. Az előadást Csáki Szabolcs rendezte.
A budapesti előadásra jegyek a jegy.hu rendszerében, ezen a linken válthatók.
A produkció a jogtulajdonos, a Pentaton Koncert- és Művészügynökség engedélyével jött létre.