Be kell ismerjem, ritkán járok múzeumba. Nem foghatom kizárólag az időhiányra, ennek okát sokkal inkább abban látom, hogy néhány, a tévében unalomig nyomatott reklámkampányon kívül nemigen jut el hozzám a kiállítások híre. A január 11-i eseményre is Janza Kata színművésznő Facebook-oldalán leltem rá. És hogy miért éppen ő ajánlotta? Aki valamilyen szinten ismeri Kata munkásságát tudja, hogy első és egyik legkiemelkedőbb főszerepében éppen Sisit formálta meg az Elisabeth című musicalben. Ezért fordulhatott elő, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum “Wittelsbachok – Sisi családja” című kiállításának szervezői gondoltak egy merészet és Harányi Nikolett tárlatvezetéséhez meghívták vendégnek Janza Katát. A tárlatot személyesen a helyszínen és otthonról, online is követni lehetett.
Mindenekelőtt szabadjon megjegyeznem, hogy Harányi Nikolett olyan magával ragadó lelkesedéssel és bájjal, olyan mély szakmai tudásról tanúbizonyságot téve beszélt, hogy ha valakit nem érdekelt volna a téma, az is élvezettel hallgatja. Nem lehetett nem észrevenni, hogy a “megtanult anyagon” túl milyen mély szeretettel és megértéssel áll a témához: Erzsébethez – legyen szó akár a felkészületlenül férjhez ment gyereklányról, akár az erejét felismerő és határozottan szabadulni törekvő császárnéról, akár a végtelen szomorúsággal a lelkében élő anyáról. Ugyanazzal a dinamikával és nyíltsággal mesélt a rokonairól, kevés számú barátjáról, akik körülvették és így vagy úgy, de részesei voltak életének. Egy személyes megjegyzés: végre valaki nem erőltette a német neveket. Erzsébetről, Ferenc Józsefről és Zsófiáról mesélt, és a mai elidegennyelvesült világban végtelenül jólesett hallani a magyar neveket.
Nikolett képviselte tehát a “hivatalos” történelmet, ehhez járult hozzá Kata saját tapasztalataival, hiszen sok-sok éven keresztül maga is “átélte” Erzsébet életének pillanatait, ahogy többször elmondta: “este héttől tízig” ő valóban Sisi volt. Ahogy Nikolettől a történelmi háttérbe, Katától az előadás és a próbák apróbb-nagyobb nehézségeibe, itt-ott vidám, humoros motívumaiba kapott betekintést a közönség, hol önfeledt nevetéssel, hol átérző-döbbent csenddel “jutalmazva” a hallottakat. Azt gondolom, kimondható, hogy ők mind a ketten szakértői a témának, noha mind a ketten más-más úton kerültek kapcsolatba Erzsébet személyével. Ami pedig nem maradhatott el: Kata időnként dalban is idézett az előadásból bebizonyítva, hogy szinte mindegy, kinek a szerepéből, ő bármikor tud egy odaillő dallamot – természetesen tökéletesen előadva.
Janza Katát utólag kérdeztük élményeiről, gondolatairól, és ő a rá jellemző kedvességgel, lelkesedéssel válaszolt.
Hogy érezted magad ezen a délutánon? Kívülről nézve nem lehetett eldönteni, hogy Nikolett élvezi jobban, Te, vagy a közönség…
Számomra is különleges, nem hétköznapi program volt ez a tárlatvezetés. Közös bennünk Nikivel, hogy rajongásig szeretjük Erzsébetet és magunk lehetőségeihez mérten szenvedélyesen szeretnénk minél többet tudni Róla, az életéről, küzdelmeiről, harcairól, kevéske boldogságáról. Nyilván az elmúlt 25 évben jómagam is sokat kutattam, olvastam Róla, nem beszélve arról, hogy több mint húsz évig voltam olyan szerencsés, hogy játszhattam az Elisabeth musical címszerepét. Nagyon meglepett, hogy Niki mennyire kiemelkedőnek találta a musicalt és tartalmilag hűnek ítélte. Örömmel töltött el, mert visszaigazolást adott nekem: hitelesen játszottuk el az embereknek a Róla komponált musicalt.
Furcsa volt ennyire töményen találkozni azzal az élettel, amit annyiszor eljátszottál? Említetted menet közben párszor, hogy ezt vagy azt nem tudtad, de nagyjából tisztában voltál azzal, ami elhangzott az előadás alatt?
Niki lenyűgözően sokat tud Erzsébetről, a történelmi háttérről, a családi viszonyokról, vagy akár a magyarok különleges szerepéről az Ő életében. Igen, megtudtam tőle olyan különleges dolgokat, amik nekem is újdonságként hatottak. Gondolok itt például a szokásaira, furfangos megoldásaira, önmagát megmentő cselekedeteire. Sok családtagját ismertem a könyvekből, de eddig nem tudtam, kivel milyen kapcsolatot ápolt, ki volt számára meghatározó, jellemformáló személyiség, kit kedvelt igazán szívből és nem protokollból. Soha nem hallottam arról például, hogy Rudolf halála után kifejezett kérése volt, hogy ne kívánjanak Neki boldog újévet…
Fontos a számodra a múzeum, jársz múzeumba – amikor a vírushelyzet, a szabadidőd és minden egyéb körülmény engedi?
Először is szeretném kihangsúlyozni, milyen nagyra értékelem ezt a nem mindennapi ötletet, hogy Niki és én együtt csináljuk meg ezt a tárlatvezetést, hiszen így sok mindenkit meg lehet szólítani és talán több réteghez eljut: érdemes és izgalmas dolog múzeumot látogatni és részt venni esetleg egy ilyen rendhagyó eseményen. Mindig boldogan csatlakoztam az ilyen kezdeményezésekhez, ezek pluszt jelentenek, ahogy most is: nem csak a közönségnek volt kiemelkedő élmény, hanem nekünk, előadóknak is. Az én számomra az ilyesmi sosem stresszes, sokkal inkább gyermeki kíváncsisággal várom.
A befejezésnél szóba került, hogy lesz még ilyen „közös előadás”. Van már konkrét időpont, amit megoszthatunk az olvasókkal?
Február 9-én ismét lehetőség lesz Velünk részt venni ezen a mesés tárlatvezetésen.
