Kezdőlap Hírek Kultúra Bemutatók a Pesti Magyar Színházban

Bemutatók a Pesti Magyar Színházban

Fotók: Juhász Éva -
297
0

Februárban két premierrel is várja közönségét a Pesti Magyar Színház. A Szárazság című ifjúsági regényből készült mű ősbemutató lesz, amely az úttörőnek számító TIE (Theatre in Education – színház a nevelésben) előadások sorába tartozik. A TIE előadásokban a nevelési és a színházi szempontok egyszerre érvényesülnek, mondanivalójuk fontos társadalmi, erkölcsi, emberi problémák köré épül. A színház eszközeivel elkészített jelenetek és az interaktív munkafolyamatok révén megvalósuló feldolgozás dramaturgiailag szerves egységet képez.

2022. február 4-én kerül színre Esterházy Péter: Csokonai Lili – Tizenhét hattyúk című színműve, Cserhalmi György rendezésében.
Esterházy Péter formabontó és új formákat teremtő remekműve egy nehéz sorsú lány monológja az 1980-as évekből, klasszikus barokk nyelven elmesélve. Csokonai Lili a szerző alteregója, s egyben a történet címszereplője, mint egy ritka, különleges könyvet, úgy nyitja ki előttünk az életét, s még a legtragikusabb élményeket is természetes, magától értetődő humorral meséli el, életigenlést, élni akarást sugározva.
Fontos megjegyezni, hogy az alkotók az előadást 16 éves kortól ajánlják!

Február 24-25-én Rojik Tamás és Szivák-Tóth Viktor Szárazság című, “komplex színházi nevelés” meghatározást viselő előadásának bemutatóját tartja meg a Pesti Magyar Színház.
Budapest, valamikor a 2050-es években. A világ a bekövetkezett klímaváltozás okozta kihívásokkal küzd. Az életet egyrészt a nem mindenkinek egyformán jutó technológiai fejlettség magas szintje, másrészt a természeti kincsek veszélyeztetettsége jellemzi. A történet főhőse Dani, a magának való fiú és gimnáziumi osztálytársa, Anikó, akik mindketten kilógnak a sorból egy kicsit, így nem véletlen, hogy hamar megtalálják a közös hangot. Sorsukba beleszól egy újabb katasztrófa, aminek következtében az egész addigi életük fenekestül felfordul.
Az előadás 13 éves kortól ajánlott.

A Pesti Magyar Színház kiemelten fontosnak tartja, hogy előadásai ifjú közönségének színházi élményét tovább mélyítve a színházi nevelés eszközeivel hívja fel a figyelmet a globális problémákra, jelenségekre. A teátrum megkezdett munkájának következő állomása egy TIE előadás, mely nemcsak a színház szakmai életében új terület, hanem a fővárosi kőszínházi színházi nevelés terén is úttörőnek számít. A komplex színházi nevelési előadással a teátrum elsők között kíván színházi eszközök segítségével a klímaváltozás problémájával foglalkozni.