Eddigi életem során azt vallottam, hogy mindent úgy fogok csinálni, hogy tükörbe tudjak nézni. Mert az egyetlen hitelem az arcom és abból pedig bizony csak egy van. Ennek megfelelően is éltem azt a közel fél évszázadot. Persze voltak apró eltévelyedések, hibák, hibácskák, de úgy gondolom a tervemet sikerült ezidáig megvalósítanom és olyan értékrend szerint élnem, amit célul tűztem ki magam elé.
Bár nagyon divatos szakmában tevékenykedem, sosem a csillogás, vagy a trend vonzott mintsem az, hogy olyat csináljak, amit szeretek és a munkám által valami értéket hozhatok létre. A kezdeti időszakban alkalmazotti viszonyban űztem, aztán egy kisebb kiégés után vettem egy másik irányt – ez is egy közkedvelt divatszakma lett azóta –, de az alap felfogásom ebben sem változott, hogy bizony az arcomat vállalom és nem vagyok hajlandó a szakma(-ák) prostituáltjává válni.
Majd az eredendő szakmámban a piac visszahívott a kis kitérő után és attól kezdve kivételesnek érezhettem magam, mert két teljesen más területen tudtam tevékenykedni párhuzamosan. Nem a pénz dominált, hanem a szerelem. Megengedtem magamnak, hogy mint vállalkozó eldönthessem, hogy akarom-e, elvállalom-e a megtalált feladatokat. Nem építettem nagy ügynökséget, ami arra kényszerített volna, hogy az apparátus iránti felelősség miatt bármit el kelljen vállalni. Így vigyáztam arra, hogy ne kerüljek megint a kiégés határára sem.
Azért ez így nagyon idillinek hangzik, ugye? Olyan mintha aztán nekem az égegyadta világon semmi problémám nem lenne, minden rózsaszín volna. De persze nem. A döntésem, hogy a munkában a magam ura vagyok, egyik oldalról áldás, de a másik oldalról igen nagy kereszt. Nekem is vannak magánügyi problémáim, én is aggódok, én is tudok szomorú lenni, engem is ér stressz és ezek mind látható nyomokat is hagynak. Hol leggyakrabban? Hát persze, hogy az arcomon! Nem az évekről beszélek, hanem arról, hogy minden, ami ér minket jók és rosszak mind-mind kiül az arcunkra. Vannak jó nyomok az örömráncok, az emlékráncok és vannak azok a keserves ráncok, amik olyan emlékeket idéznek, amire az ember nem, hogy nem szívesen emlékszik vissza, inkább meg sem történté tenné…
Igen! Megcsináltattam az arcom!
Hogy hogy jutottam ide én, aki hisz a természetes szépségben, a szép öregedésben?
Hát egyszerűen úgy, hogy a COVID szembesített magammal. Eddig könnyedén belibbentem egy megbeszélésre csupa lelkesedéssel és belenéztem a tárgyalópartner szemébe és meséltem a projektekről. Ám a COVID alatt minden a virtuális világba helyeződött át. Láttam magam a telefon, a laptop kameraképén keresztül és az eddig nem látott rossz fényviszonyok, a rossz szögek olyan arcot adtak vissza, akit kezdtem nem szeretni. Észrevettem azokat a változásokat, amik nem tetszettek. De hát én nem is ilyen vagyok!!!! Én mindig mosolygok, tele vagyok energiával, szeretem az embereket,… Vagy mégsem? Nem tetszett a látvány! Mi az a kutyabőr lelógva, ami szomorú szájat karistol az arcomra? Ki ez a nő?
Ez nem lehetek én!!!
Nekem nem tett jót a bezártság. Ez a két év drasztikus, indokolatlan nyomokat hagyott és ellopta tőlem a szépen öregedés folyamatát. Lezuhant az arcom! Egyre több ismerősöm, férfiak és nők egyaránt, folyamodtak kisebb-nagyobb beavatkozáshoz és hogy ezek a hírek napi szinten értek – tényleg ő is? Tényleg neki is meg van csináltatva az arca? – már nem is tűnt annyira ördögtől valónak, hogy talán, esetleg én is, egy kicsit megállítsam az időt…
De lehet az, hogy ne változzon az arcom karaktere, ne veszítsem el a személyiségemet? Én ettől tartottam a leginkább. Mert AVATAR nem leszek!!!!
Akkor – mert nincsenek véletlenek – összehozott a sors egy empatikus doktornővel – dr. Szomolai Eszter esztétikai orvos -, akivel sokat beszélgettünk (nem az arcokról) és a sok téma mellett kiderült, hogy arcidegbénulásban szenvedő betegeknek szokott segíteni. Ezt az élettelen arcrészt többféle Aptos szállat a bőr alá húzva tudja az egészségessel azonosra húzni, így az arc újra szimmetrikussá válik. Cége, a Navitamed Kft. probono adja a beavatkozást végző orvost és a szükséges implantátumokat is. De hisz ez csoda! Mondtam akkor én, nem csak az elhivatottságának adózva mint a szál specialitásának is. De nem az, hiszen ez nem csak a betegségben szenvedőknek érhető el.
Eszter doktornő – mi csak így hívjuk – a misszión túl egy szépítészeti klinikát hozott létre, ahol több – nem szikés – szépítészeti beavatkozást is végeznek.
És igen, van megoldás a kutyabőrömre is. Olyan szállal, ami azon túl, hogy esztétikai élményt is nyújt, mellette hosszú időn keresztül táplálja a bőrt, még az én fél évszázados bőrömre se húzzam le a redőnyt ezért. Ezzel a világhíres szállal robbantak be több mint 3 éve a hazai piacra. A tejsav alapú szálaik, amikkel a bőr alá ültetve feszesítik a bőrt, egy elfogadott és igen régóta ismert, tudományos háttérrel alátámasztott kollagén stimuláló szer, már 30 éve használják és folyamatosan fejlesztik a típusait.
Itt vagyok! Réka vagyok egy lelkében 4everyung, lassan 50-es!
És igen elmentem és Eszter doktornőre bíztam magam. Kb 20 szál, és lassan 4 hét gyógyulás után azt mondhatom, köszönöm! Nem kell nagyobb dicséret mint, hogy a gyerekeim és a párom azt mondják: Nagyon szép az arcod! Igen jól esik, igen sokat jelent lelkileg is. Nem változtam meg, csak egy kicsit megint magamra találtam, és ott van az a csillogás, amit szeretek magamban. Nem lettem 20 éves, de nem is akarok az lenni! Szeretem a koromat, szeretem az éveket mögöttem, mert nélkülük nem én volnék, én.
OKE ez sem volt azért ennyire egyszerű és rózsaszín. Bizony az első lelkipofon ott ért, amikor doktornő egy térképet rajzolt az arcomra. Naaaa! Azért nem lehet ennyire rossz! Aztán a következő,hogy ez nem egy relaxációs kezelés, vagy masszázs, NEM! Ez egy kis műtét és ezzel mindenki legyen is tisztába! Ez egy komoly dolog, tehát ne hidd el, hogy ha a kozmetikusod azt mondja, hogy majd ő behúz neked egy-két szálat és pöpec lesz. Ehhez orvosi végzettség kell, másra ne bízd magad, ha nem akarod az arcod tönkretenni!
És igen vannak kellemetlen pillanatok. Igen kellemetlen egy tűszúrás, igen vannak érzékeny részek és igen kell a gyógyulási idő, mert újra mondom, ez egy beavatkozás.
Na én – mivel nem vagyok műtéti dolgokban kicsit se járatos, sőt orvosi dolgokban sem – igazán meglepődtem, hogy a kezelés után – persze – bedagadt az arcom, hogy – persze – érzékenyek voltak a beavatkozási pontok, hogy – persze – kicsit bekékült és, hogy kellett a két hét a gyógyuláshoz.
De mint minden más műtéti beavatkozásnál, napról-napra jobb lett és napról-napra egyre láthatóbb volt, a frissített csillogás.
Még mindig hiszek a természetes szépségben, de nem bántam meg. Ha te is belevágnál, néhány jó tanács a felhasználói oldalról: nézz utána, hogy milyen alapanyagot választasz (én ezt a legtermészetesebbet választottam), és annak is kivel csináltatod meg, mert ehhez kell a szakmai értelem és kell a bizalom, tehát ne csak az árukeresőben a legolcsóbb lehetőséget csapd le!
És kedves doktorok! Ti pedig nézzetek ránk emberként és ne egy futószalagon lévő tárgyként! Segítsetek az információkkal, mert az felér egy lelkimasszázzsal és a elkerülhetőek a felesleges félreértések.
Én voltam, Réka (lassan) 50, és vagyok is és leszek is ugyanaz, attól függetlenül (vagy éppen azért), hogy vállaltam az arcomat!
