Folytatva tavaly megkezdett sorozatunkat, a 2023/24-es évadban is végigkövetjük az évadát két művésznek: idén Molnár Janka, a Pesti Magyar Színház Ensemble-jának művésze és Blénesi Zsolt, a Budapesti Operettszínház Balettkarának balettművésze lesz a beszélgetőtársam.
Elméletileg mindketten „hátul állnak” a színpadon, de hogy ez tulajdonképpen mennyire nem igaz, hogy az ő munkájuk – és természetesen az általuk képviselt két „csapaté” – mennyire fontos része a zenés színháznak, a látványnak és a hangzásnak és személy szerint nekik mennyi időbe és energiába kerül, hogy előadásról-előadásra ugyanazt a nagyon magas minőséget tudják nyújtani, arról remélhetőleg beszélgetésről-beszélgetésre egyre árnyaltabb képet kap majd az olvasó
Blénesi Zsolt balettművésszel két Csárdáskirálynő előadás közöttre tudtunk csak időpontot egyeztetni. A szűkre szabott idő miatt rohanva érkezik, de végtelen kedvességgel és a rá jellemző hatalmas mosollyal fogad a színház művészbejárójánál, hogy végül a Jókai tér egyik asztalánál üljünk le. Ezt a helyet mondhatni jól ismerjük, hiszen korábbi interjúnk is épp itt készült.
A nyári szüneted legelején találkoztunk, mi történt azóta, milyen volt a nyarad? Jutott időd pihenésre?
A nyár jobban telt, mint gondoltam, sokkal jobban, nem is számítottam rá. Azt hittem, jóval kevesebb élményem lesz. Nekünk, táncosoknak a nyár mindig deficites egy kicsit, olyan szempontból, hogy a mi fizetésünkhöz elég sokat hozzátesz a szereppénz, ami nyáron, ha nincs előadás, akkor nincs, ezáltal sokkal okosabban be kell osztani a dolgokat.
Mi az a szereppénz?
Van egy alapfizetésünk, amin felül ki-ki az után az előadás után, amiben benne van, kap egy plusz összeget előadásonként. A konkrét összeg sok mindentől függ, hogy kinek mennyi dolga van benne, ha van egy kis szóló, az is emel rajta, de olyan is van, hogy egységesen kapjuk. A musicalek kicsit többet fizetnek, mert ott énekelni is kell, több dolog van. Illetve, ha olyan feladatot kell elvégeznünk, ami nem munkaköri kötelesség, díszíteni, bútorozni komolyabban – most ne arra gondolj, hogy két széket arrébb rakunk, segítünk, ahol tudunk, azt természetesen megcsináljuk, hanem ha valami komolyabb dologról van szó.
Előfordul olyan, hogy komolyabb díszletes vagy hasonló feladatotok van?
Igen, volt, hogy mi voltunk benn és lehetetlen volt, hogy kívülről egy díszítő bejöjjön, színpadon belül kellett változtatni és nem technikával. Olyankor ezt mi végezzük el. Ha pedig ez egy olyan változás, ami felelősségteljes, oda kell figyelni, mert balesetveszélyes lehet, azért akkor szintén jár egy plusz összeg. De ez csak akkor van, ha nem lehet megoldani, hogy a díszítők bejöjjenek. Szóval sok kisebb dolog határozza meg, de lényegében ezekből tevődik össze, hogy mi mennyi, emiatt számít nagyon, hogy hány előadásunk van.
És ez nincs ugye nyáron, ennek függvényében komolyan rezgett a léc a nyaralást illetően, de szerencsére mindenre tudott jutni egy pici. Sőt, azáltal, hogy nem jött össze egy nagyobb szabású nyaralás, összejött sok apró élmény, úgyhogy ilyen szempontból egészen jó nyarat tudtam zárni. Az elején volt egy kis csalódás, mert ilyenkor az ember bevállal színházon kívüli előadásokat – nevezzük még mindig hakninak –, amiket, mivel nincs színház, meg is tud(na) csinálni, de valahogy nekem pont úgy jött ki, hogy egymás után mindegyik elvállalt előadás elmaradt. Így viszont szabadidőm lett, ami előny tud lenni a művész-szakmában, hiszen nekünk lényegében a színház a második család, ha nem az első és ilyenkor, ha nincs munka, ezért van szabadidő, akkor az igazi család felé lehet fordulni. Ilyen szempontból szerencsés vagyok, mert a nyáron tudtam olyan dolgokat csinálni, amikkel kicsit visszakapcsolódtam a családhoz. Egyébkor az ember akarva–akaratlanul is elszakad tőlük azáltal, hogy a nagy ünnepeken, a családi ünnepeken nincs ott, hiszen nekünk pont akkor van a hajtás, erről szól ez a szakma. Tehát összefoglalva: nincs okom panaszkodni, volt mindenre lehetőség.
Nehéz visszajönni ősszel?
Attól függetlenül, hogy dolgozik-e az ember nyáron vagy nem, vissza kell szokni. A kezdéskor mindig van egy ilyen „visszaszokunk” – időszak, de egész jól szokott sikerülni. (vigyorog) Az idei évadot a musicalesek kezdték, nekik egyből előadásaik voltak, nekem az nagyon jó volt, hogy bár mi is 28-án kezdtünk (augusztus), de egy hétig csak balettórák voltak, így szépen vissza tudtunk rázódni abba a kerékvágásba, amiből ugyan nem zökkentünk ki teljesen, de azért jó volt így.
Mit jelent ebben az esetben a balettóra?
Nekünk minden egyes nap úgy kezdődik, hogy balettóra van, az kötelező. Egész évadban. A balettóra úgymond elengedhetetlen, ez alapozza meg a kondíciót, hogy napi rendszerességgel csináljuk a gyakorlatot. Lehet ugyan, hogy nem napi rendszerességgel van előadás, de ez nekünk olyan körülbelül, mint az orvosoknál a műtét előtt a bemosakodás.
Mennyi idő egy ilyen óra? Tényleg egy óra?
Egy óra, igen. Vagy egy és negyed óra.
És ez elég ahhoz, hogy ilyen szinten tudj mozogni?
Persze, bőven. Sokszor amit mi balettórán átmozgatunk, azt az előadásokban egyáltalán nem használjuk, vagy nem olyan intenzitással… Most is csináljuk a Csárdáskirálynőt és ebben nincsenek olyan elemek, amikhez előtte nagyon gyúrni kellene spárgára vagy ilyesmi. Viszont ugyanúgy letoljuk reggel a gyakit.
Ezeknek inkább a téli időszakban mutatkozik meg a fontossága, mikor például jön a Diótörő. Ez a balettmesterektől is függ, de sokkal jobban figyelnek rá, hogy olyankor keményebb gyakik vannak, jobban fel vannak építve és olyankor fordul elő az is, hogy hosszabb a gyakorlat. Ez össze van hangolva a színpadi próbával, mert amikor színpadi próba van, olyankor van, hogy rövidebb, csak ötven perces a balettóra, hogy a színpadi próbára oda tudjunk menni. Előfordul, hogy a balettkar később érkezik a próbára, így az egyébként 10-kor kezdődő próbához a balettóra után mi 11:15-kor csatlakozunk. De a zenekaros összpróbákon nekünk is tíztől ott kell lennünk, olyankor eleve úgy írják ki a balettórát, hogy „kivéve beosztott balettkar”, mert akkor mi egyből próbálunk és akkor saját felelősségre van a bemelegítés. Délután is jó, ha bemelegít az ember, mert a reggeli gyaki addigra elmúlik.
A próbák előtt nektek magatoktól kell bemelegíteni és a próbán már üzemkészen megjelenni?
Igen, mert nem lehet minden próba előtt balettóra.
Mikor tudjátok meg, hogy miben lesztek benne? Évad elején van valami bejelentés?
Nem tudjuk az évad elején. Mi azt, hogy benne vagyunk valamiben vagy nem, a próbák elkezdésekor tudjuk meg. Be szokták nagyjából jelenteni évad végén – új évad elején, hogy mik lesznek az új darabok és mik maradnak meg, innentől valószínű, hogy ha megmarad olyan darab, amit eddig csináltam és fix voltam benne, akkor az marad is – hacsak nem jönnek újak és nem az a koncepció, hogy nekik is teret kell adni. Illetve a teljesen új darab esetén, ami most Az Orfeum mágusa, csak azt tudtuk, hogy lesz a darab, de nem tudtuk azt sem, hogy hány pár lesz benne. Először ennek kell eldőlnie, hogy hány táncos kell az adott előadásba, s akkor – ez általában így működik, legalábbis én így tudom – a koreográfus lead egy listát a balettigazgatónak, az övé az utolsó szó, neki kell rábólintania. Akkor kerül ki egy kiírás és mi csak onnantól tudjuk, hogy a próbákra ezeknek és ezeknek kell jönni, vagy ez meg ez váltó. Ott már ki vannak írva a váltók is, az kihívás.
Tulajdonképpen mit jelent a váltó? Készenlétis?
A váltó ugyanúgy ott van minden próbán és mindent tudnia kell, mert soha nem látható előre, hogy kinek a helyét kell majd csinálnia – ha kell.
Napi gyakorlat, próbák, előadások, új bemutatók. Így leírva egy kicsit soknak tűnik. Mivel tudsz kikapcsolódni?
Őszintén, kikapcsolni…? Változó. Van, hogy este, mikor hazaérek, csak leülök és valamire bambulok a tévében, bár ez az alvás rovására tud menni. Sokszor jólesik megkérdezni a páromat, hogy mi van vele, milyen volt a napja és csak azáltal, hogy magáról mesél, rá figyelek és nem pörgök tovább azon, amin addig. De volt egy időszak, amikor az kapcsolt ki, hogy hazaértem és nyomtunk egy Scrabble-t. Akkor éppen annyira kattogtam mindenen, hogy muszáj volt valami olyat csinálnom, ami leterheli ugyan az agyamat, de épp emiatt kattint át és kapcsol ki. És például a Scrabble ilyen volt.
A legigazibb kikapcsolódás nekem egyébként az, amikor tudom, hogy van két napom teljesen egyedül – ez mondjuk évente kétszer-háromszor fordul elő –, akkor előveszem az xboxot és valami fantasy-játékot – és akkor egy pár napra engem el lehet felejteni, mert akkor szó szerint egy teljesen más világba megyek. Ez nekem egy nyaralással ér fel sokszor. Ma már persze simán lerakom, ha játszom is egy játékkal és nem akarom mindenáron „Még ezt a pályát, meg még azt a pályát!”, de hogyha leülök játszani, akkor az a kitétel, hogy ha szükség van rám, hozzám lehet szólni, de alapvetően pár napig erről szól az életem és akkor végig is játszom egy játékot.
Persze sok minden más ki tud kapcsolni, de ezek időszakosan váltakoznak. Most például Pécsről hazafelé a vonaton végignéztem egy előadást a L’art pour L’art társulattól – Laár András és Dolák Saly Róbert számomra a humor olyan képviselői, akiket nagyon sokra tartok, imádom a gondolkodásukat meg az alázatukat és azt a stílust, amit már mióta tolnak és nem adják fel. Nagyon szeretem, ahogy a közönséggel játszanak, ahogy úgy szórakoztatnak, hogy közben azért szivatnak és a dumák, ahogy előadják, amilyen köntösbe öltöztetik azokat a favicceket… Ezzel más is próbálkozik, csak rosszul. Tény, vannak azért szélsőségek, de őket nagyon csípem.
A Budapesti Operettszínház az utóbbi időben rengeteg gálát állít színpadra. Táncosként mi a nehezebb: egy gálát megcsinálni és külön-külön tudni a számokat, vagy egy előadást végigvinni?
A gála fárasztóbb. Sokkal többet vagyunk színpadon. Amiket gálákon csinálunk, azok lényegében a meglévő előadásokból vannak szemezgetve, tehát ismerjük, tudjuk a táncokat. Az a különbség, hogy egy gála olyan, mint egy mix, ahol egymás után jönnek a számok. Egy előadáson a szólókkal, a prózákkal, a változásokkal azért nagyobb szünetek vannak és lehet pihenni. Átlagosan egy előadásban, ha van hat-hét számom, az már jónak számít. Ehhez mondok egy példát: régebben, amikor én belecsöppentem ebbe, általában külföldi turnékra vittünk gálákat, ahol azért „meg kellett mutatni” és volt gála, amiben huszonhárom szám volt. A huszonhárom számban a két óra alatt úgy tíz-tizenkét gyorsöltözés tuti volt. Sokszor azt csináltam, hogy egyik ruhára vettem rá a másikat, mert annyi idő volt, hogy leveszem és már indulás be. Pörgős.
Nem akadályoz a mozgásban a dupla ruha?
Megszokod. Az ember nagyon sok mindenhez hozzászokik. Úgy csinálod, hogy jó legyen, mindenki magának találja ki ezeket a trükköket, az a lényeg, hogy érj be. (nevet) Ilyen szempontból izgalmasabb is, gyorsabban is elmegy, de sokkal fárasztóbb a gála. Ne érts félre: nem rossz. Csak más.
Nemrég voltatok egy gálán Erdélyben is. Hogy utaztatok, milyen volt a fogadtatás – hogy érezted magad?
Nagyon jó volt, jól is sikerült. Egy kollégám szervezte, nekem nagyon tetszett, ahogy össze volt rakva. Kisbusszal utaztunk, a szólistákkal együtt csak heten voltunk – mind olyanok, akik csípjük egymást –, így családias volt a légkör. A szervezés és a szállás is tetszett. Imádnivalóak voltak az emberek, bár sajnos nem jöttek el igazán sokan. Persze valószínű, hogy ha újra mennénk, többen lennének, de ez nem rontotta el a hangulatot. Oszika (Oszvald Marika) is fellépett, hatalmas nagy bulit csinált és nagyon jól fogadták az emberek.
Az én számomra személyesebb volt, unikumnak számított ez az előadás, mert nekem van egy komoly kötődésem Erdélyhez és egy picit olyan érzés volt, mintha hazamennék. (mosolyog) Egy csomó dologgal újra találkoztam, mint például az az ízes beszéd, amivel itthon egyáltalán nem tudok találkozni. Ilyenkor jobban az eszembe jutnak, előjönnek nagyon régi emlékek és ebből kifolyólag számomra nagyon kedves élmény volt. Különösen, hogy elég régen nem jártam már arra. Most is csak mentünk és jöttünk.
Ilyenkor reggel mentek, este visszajöttök?
Nem, nem, nem! Ezért is mondtam, hogy jó szervezés volt, mert a szervezők odafigyeltek mindenre. Pénteken még volt a színházban egy Mária-próbánk (Mária főhadnagy – Budapesti Operettszínház), utána tudtunk indulni délután. Estére leértünk, mindenki elfoglalta a szállást, leültünk megittunk együtt egy sört, másnap pedig délután próbáltunk, utána öttől egy előadás, nyolctól még egy előadás, utána mindenki hazaesett, esetleg még egy sört megittunk közösen. (mosolyog) Másnap reggel tízkor indultunk, hogy még időben visszaérjünk. Nyugodtabban is telt az út. De ezt most csak azért tudtuk így összeszervezni, mert a hétvégén nem volt előadásom.
Visszautalva a kikapcsolódásra: nálad ez is szabadidős elfoglaltság?
Ilyen is kell néha, igen. (nevet) De hiába munka valahol, tényleg ki tud kapcsolni egy ilyen út – főleg, hogy az említett kötődés miatt az nekem valóban egy különleges élményt adott.
