A 2022/23-as évadban egy különleges ötlet megvalósításaként végigkísérjük az évadát három színművésznek. Herczegh Péter a Nemzeti Színház tagja, kimondottan prózai szerepeket alakít. Homonnay Zsolt egy már a nevében is zenés, a Budapesti Operettszínház bonvivánja, neve musical- és operett-szerepeiről ismert leginkább. Kováts Krisztával, a talán legkevésbé behatárolható, „szabadúszó” státuszban lévő művésznővel válik teljessé a kör.
Péterrel egy előadást megelőzően a Nemzeti Színház büféjében beszéltünk meg találkozót. Ahogy mindig mosolyogva, kedvesen üdvözölt és lelkesen mesélt mindenről, ami az elmúlt hetekben történt vele.
A kaukázusi krétakör bemutatójának második halasztásakor beszéltünk legutóbb. Január 7-én végre tényleg bemutattátok. Jelent ilyenkor valami különlegességet az, hogy ennyi várakozás és halasztás előzte meg?
Nem, nekem nem volt semmi extra benne. Örültem, mert a premiernek nagyon jó fogadtatása volt. A második előadáson, amire már nem csak rokonok és ismerősök jöttek el, kicsit visszafogottabb volt a közönség, de szerették és ez a fontos. Most fogjuk nemsokára újra játszani, meglátjuk, most hogy fogadják majd.
A történet szerint egy félig hulla karaktert játszol. Miután talpra állítanak és továbbra is mozdulatlanul kell állnod, tartva a „halálos ágyadat”, az egy egészen furcsa helyzet. Sokat nevettetek a próbákon?
Sokat, sokat! (nevet) Főleg a próbafolyamat végén, mikor lejöttünk a nagyszínpadra, akkor… elszabadult mindenkinek a fantáziája, nagyon jó volt.
Az utána következő jelenet, amikor Joszif „feléled” és megismerjük a jellemét, a nézőtérről rettenetesen megrázó. Hogyan alakult ki benned az a nem igazán pozitív karakter?
Belülről nyilván minden más, mint ami kívülről látszik, de szerencsére nagyon szabadon keresgélhettem a próbák során, nagyon nyitott volt a rendező (Avtandil Varszimasvili), így ezt a jelenetet is humorral, sok nevetéssel körítve alakítottuk ki.
Ilyekor a te ötletedet javítgatja a rendező, vagy ő mondja meg, hogy mit akar látni és te megcsinálod, formálod?
A rendező elmondja az ő ötleteit, én is megmutatom, hogy az én fejemben mi van. Itt is így történt, Avtandil végignézte, amit „hoztunk”, aztán a végén közös nevezőre jutottunk. (nevet)
Egyszer említetted, hogy eredetileg filmezni szerettél volna. Tavaly megjelent egy film, „Az énekesnő”. Kovács Erzsi életéről szól, te játszod benne Nagy Vincét, az énekesnő tragikus sorsú szerelmét (Szűcs Sándor futballista). Hogy kerültél a filmbe?
Úgy tudom, hogy Vitézy László, a rendező, látott itt a színházban a Rómeó és Júliában és azután keresett meg.
Ismerted a történetet?
Nem, egyáltalán nem.
Akkor gondolom az is meglepetésként ért, hogy a karaktered milyen véget ér a filmben. Az ember a mindennapokban ritkán képzeli el, hogy „Mit csinálnék, ha felakasztanának?” – te hogy találtad meg magadban ezt az érzést?
Ez most furcsán fog hangzani… (mosolyog) Ebben a században élünk: meg kell google-zni, hogy „ha valakit felakasztanak, az hogy néz ki, mi történik”… Utána jön a belső folyamat, amikor az ember bele is képzeli magát a helyzetbe.
Egyébként mikor végignéztem a filmet, ennél a résznél kicsit csodálkoztam, mert sokkal hosszabb volt a felvétel, egészen odáig tartott, hogy lógok a kötélen, de az már nem került bele a filmbe.
Valami Youtube-videóban, talán a Rómeó és Júlia werkje volt, beszéltél arról, hogy valamikor vívtál. Hobbi volt, vagy versenyszerűen csináltad? Miért maradt abba?
Nem készültem élsportolónak, egyszerűen ezt sportoltam a gimnázium kezdetéig. Nagyon szerettem.
Kiskoromban zongoráztam, aztán azt leváltotta a vívás, aztán pedig a vívást hagytam abba akkor, mikor elkezdett érdekelni a színház. De azért néha hiányzik.
Nem fordul meg néha a fejedben, hogy leugorj egy vívóterembe egy kicsit nosztalgiázni?
De, de! Sajnos azonban az időbeosztásom nem engedi meg. A színház ugye este van, a vívótermek viszont délután-este vannak nyitva azoknak, akik négyig-ötig dolgoznak.
Találtál másik sportágat, ami pótolja?
Most elkezdtem a falmászást, azok a termek nyitva vannak késő estig, azt még elérem.
Eljátszol egy előadást, aztán a falra mászol?
Igen, így van. (nevet) Most ezzel próbálkozom, meglátjuk, mennyire lesz tartós.
Ha már a sportnál tartunk, láttam a Facebook-on, hogy eljutottatok síelni.
El, igen! Csodálatos volt! Két napot töltöttünk ott. Régebben a szüleimmel és a baráti társaságukkal minden évben mentünk, de szerintem úgy tizennégy éves koromban síeltem utoljára. Most visszamentem és… Tényleg csodálatos volt, már el is felejtettem, hogy ez milyen jó!
Nem volt semmi gond, visszajöttek a mozdulatok?
Két nap kellett ugyan, de a végére már jól ment. Barátnőm is nagyon élvezte, ő még soha nem síelt, de remélem, neki is jó emlék marad.
Ha már sport: a fizikumod, hangod karbantartásáért kell valamit külön tenned, vagy prózai színészként erre nincs igazán szükséged?
De, most pont azt érzem, hogy fizikailag nem vagyok egészen ott, ahol kéne, kicsit belekényelmesedtem a nyugalomba. Ezért jöttem be ma is korábban, edzeni egy kicsit. A nagy, három-négy órás előadások a sok futással-mászással azért megterhelőek és egy idő után elkezdtem érezni, hogy jobban fáradok. Leginkább az állóképesség az, aminek a romlását érzem. Úgyhogy el is kezdtem rendszeresen edzeni – éppen ma. (nevetünk)
Egyébként vannak beszédóráink is hetente egyszer vagy kétszer, ez is sokat segít, hogy ezen a téren is „kondiban maradjunk”.
A mai világban feltűnő, ha egy fiatalemberen nem okosóra van. Neked egy nagyon szép óra van a csuklódon. Foglalkoztat a divat, a külsőségek?
Nem, nem igazán. Ennek az órának van egy sztorija. (mosolyog) A nagymamámtól kaptam egy karórát, de nagyon nem szoktam hozzá az óra viseléséhez. Valamikor hordtam ugyan, de egyszer valamiért levettem és egészen elszoktam tőle. Féltem, hogy ha elkezdek viselni egy érzékeny, komoly órát, akkor tönkreteszem, beleütöm mindenbe, eltörik az üvege – szóval félteném a nagymamám ajándékát. Ez, ami rajtam van, édesapámnak egy nagyon régi órája, amit már x éve nem hord – úgyhogy ez most egy próbaóra, hogy egyáltalán merhetem-e hordani a másikat. (nevet)
Semmilyen ékszerhez nem vagy hozzászokva?
Nem. Még a gimnáziumban próbálkoztam nyaklánccal, karkötővel, de nem, nem tartozik hozzám. A tetoválás sem. Az például tud tetszeni, ha meglátom valakin, de nem varratnám magamra.
Előző beszélgetésünkkor elmondtad, hogy vár rád egy hosszabb időszak, amikor csak játszani mész be a színházba, egyéb feladatod nincs. Tényleg ennyire pihenős heteid voltak, vagy azért volt valami feladat?
Végülis tényleg pihentem sokat, de azért bejött két munka, még december végén volt a Fonóban egy táncelőadás, (egy Csoóri Sándor est), majd egy felolvasóest a MÜPÁ-ban, de lényegében ennyi.
Volt a színháznak egy adventi meglepetése, kis videókban diafilmet vetítettetek le és olvastátok fel – érdekes kezdeményezés volt, én felnőtt fejjel nagyon élveztem.
A gyerekeknek akartunk valamit csinálni, amit mi is szeretünk. Próbáltunk úgy filmet keresni, hogy azok kerüljenek vetítésre, amikre gyerekkorunkból emlékszünk. Nem a miénk volt a gyűjtemény, de válogathattunk belőle és mikor megtaláltunk egy-egy régi kedvencet, azt gyorsan ki is választottuk. Jó élmény volt nekünk is, reméljük, a gyerekeknek is az volt.
Járnak gyerekek a Nemzetibe? Látsz az előadásokon kicsiket?
Igen, persze, a János vitézre, az Egri csillagokra és a Csongor és Tündére is jönnek gyerekek. És ott van a Leánder és Lenszirom, amiben én nem játszom, de az konkrétan gyerekelőadás. És persze a Rómeó és Júlián is sokszor látni iskolásokat, egész osztályokat hoznak el a tanárok.
Mi vár rád még ebben az évadban? A Színházi Olimpia alatt is lesznek „normál” nemezetis előadások, fogtok játszani?
Nagyon keveset. Áprilisban indul a Színházi Olimpia, és az alatt az idő alatt nem valószínű, hogy sokat fogunk játszani.
Szó van róla, hogy a nyár elején lesz még egy bemutató, de egyelőre erről ennél többet nem tudunk. Meglátjuk, ez most nekünk is meglepetés lesz. (mosolyog)
Kitolják az évadot esetleg a téli korlátozások miatt?
Nem, nálunk nem lesz így. A július most is szabad lesz.
