A 2022/23-as évadban egy különleges ötlet megvalósításaként végigkísérjük az évadát három színművésznek. Herczegh Péter a Nemzeti Színház tagja, kimondottan prózai szerepeket alakít. Homonnay Zsolt egy már a nevében is zenés, a Budapesti Operettszínház bonvivánja, neve musical- és operett-szerepeiről ismert leginkább. Kováts Krisztával, a talán legkevésbé behatárolható, „szabadúszó” státuszban lévő művésznővel válik teljessé a kör.
Hármójuk beszámolóiból az évad végére remélhetőleg kiderül mindenki számára, hogy mennyi munka, mennyi tanulás, gyakorlás, mennyi szervezés és adott esetben rohanás, míg az a hétköznapi gondokkal is küzdő ember, aki elindul otthonról az a csillogó sztár lesz, akit a közönség este héttől-tízig a színpadon lát. És reményeink szerint az is kirajzolódik majd, milyen más az élete a három különböző világban élő művésznek, akiket ugyanúgy hívunk: „színész”.
Első beszélgetőtársam Kováts Kriszta. Ő volt az első magyar Evita, de olyan szerepek is a nevéhez fűződnek, mint Fantine a Nyomorultakban, Mária Magdolna a Jézus Krisztus Szupersztárban, Ulrika a Sztárcsinálókban, Grizabella a Macskákban, Izabella a Kolombuszban vagy legutóbb Dalma az Öreglányokban.
Rendez, szívügye a Baltazár Színház, az egyetlen olyan magyar színtársulat, ahol értelmi sérült színészek játszanak.
Férje Fábri Péter, költő, műfordító, dalszövegíró, Krisztának rengeteg dalt írt. Lánya Németországban él, csembalóművész.
2014. óta ő játszotta Donna Sheridant a Mamma Mia! című musicalben.
Egy megható búcsút hozott a számodra 2022. nyara. Ahogy már mi is beszámoltunk róla, nyolc év után elköszöntél Donnától, a Mamma Mia! főszerepétől.
Az a búcsú… Annyira szépeket mondott Szirtes Tamás, hogy már az is megható volt, de az leírhatatlan, amikor egyszer csak ott állok egy virágcsokorral és feláll 800 ember, állva tapsol, a színpadon is mindenki tapsol és akármerre nézek minden arcon a szeretet látszik, semmi csináltságot nem éreztem az egészen. Te ott voltál, láttad: nem akart vége lenni. Már megöleltem mindenkit, már meghajoltam, álltam középen és még mindig tapsolt a Madách Színház teljes nézőtere. Amilyen fájdalmas egy ilyen szereptől elbúcsúzni, annyira szívet melengető volt ezt átélni.
Persze ez nem azt jelenti, hogy ez az egy szerepem volt, most elbúcsúztam tőle, úgyhogy innentől ülök otthon, hogy „Jaj most mi lesz?” Egyrészt van az Öreglányok produkció, ahol négyen vagyunk a színpadon és szinte ki se lépünk a színről. Más módon nehéz, de nagyon nehéz. Főleg attól nehéz, hogy nincs bejátszva, egy-két előadást lejátszunk, aztán szünet, elszórtan vannak az előadások, nem egy tömbben. Gyakorlatilag újra át kell nézni mindig, ez egy nagy munka a ritkán játszott produkcióknál.
A másik aktuális hír velem kapcsolatban, amit mostmár elmondhatok… (mosolyog) Úgy 30-35 éve nem szinkronizáltam, egyszer csak behívtak most nyáron egy castingra. Annyit mesélhetek róla csak, hogy a főszereplő színésznő hangját keresték egy musicalben, aki nagyon nehéz dalokat is énekel, miközben sok prózai jelenete is van. Az egyik dalt kellett megcsinálni, de hogy érezd a nehézségét: két órán át vettük fel, úgy, hogy megkaptam előre és meg is tanultam. Emellé jött a póza, ezt küldték ki Amerikába, ahol egy nagyon erős mezőnyből választottak ki engem. Ismétlem, úgy, hogy vagy harmincöt éve nem szinkronizáltam. Ezt most csináljuk szeptemberben és szerintem Karácsonykor nagy durranás lesz az egyik streaming-szolgáltató platformján. Ha majd beszélhetek róla, többet, szívesen elmondom, de most nem lehet. És azt se bánnám, ha esetleg később bemutatná a Madách Színház. Arra a castingra biztosan elmennék… (nevet).
Jó lenne, ha lenne egy állandó előadásod Pesten, ahol látható vagy. Ahogy néztem, az Öreglányok produkcióval fel-le járkáltok az országban.
Az igazi otthona az Öreglányoknak a RaM-ban van, októbertől játsszuk majd ott újra rendszeresen.
És hogy fogadja a közönség?
Imádják. Szétszedik a házat, tegnap is nyolcszáz ember ült Nyíregyházán. Nyolcszáz ember, ez rengeteg, egy darab hely nem volt. Nagyon sikeres a produkció.
Reméljük, még sokáig az lesz. Más várható az őszre?
Az említett castingot követően most elkezdtek hívni más produkciókba is szinkronba. Ennek nagyon örülök – amikor engem hívnak, akkor szívesen megyek, ha olyan feladat van.
A Baltazárral készülök egy rendezésre, azt novemberben kezdjük el. Az én ötletemből írja Vörös István, kifejezetten a társulat tagjaira, Szirtes Edina Mókus írja hozzá a zenét. Egy ukrán menekült családot fogad be egy magyar család – úgyhogy nagyon aktuális. A címe: Segítség, segítek! – menekítődráma.
Nehezebb velük próbálni?
Sokkal. Össze se lehet hasonlítani. Sok idő, sok türelem kell hozzá. De a végeredmény nagyon megéri a fáradságot. És közben lesz egy Superbrands gála, ez minden évben van, idén engem kértek fel: egy musical-gálát csinálunk Sasvári Sándorral, különféle musicalekből énekelünk a díjátadások szünetében, élő zenekarral. Az egész gála látványáért Ruttka Andrea felel. A Baltazár Színház számára lesz gyűjtés ott helyben is – a színház a Superbrands szakmai partnere a gálán –, reméljük, fel tudjuk kelteni az érdeklődést, hogy a nagy cégek adakozzanak, hiszen a színház a mostani energiaárak növekedésével nagyon nehéz helyzetbe került. Kitaláltam, hogy a Hair musical részleteiben hogyan fogom a Baltazár színészeit szerepeltetni – egyszóval nagyon fontos nekem, hogy ez jól sikerüljön.
Többször osztasz meg utazásos fotókat a Facebook-on. Szeretsz utazni?
Jaj, imádok, igen! A COVID miatt ez a két év nagyon nem volt jó, hogy be voltunk zárva. Idén megpróbáljuk kicsit bepótolni és ahogy az időnk engedi, utazunk – ezek az utak nagyon feltöltenek.
Hogy mész szívesebben? Családdal, barátokkal, vagy is-is?
Is-is, igen, az a legjobb. Leginkább persze a férjemmel megyünk kettesben, de most voltunk például Nagyváradon barátokkal és az isteni volt. Csodálatos szecessziós palotákat láttuk.
Sokfelé jártál idén?
Végülis voltunk Nagyváradon, voltunk Lovranban az Adrián, a Balatonon van egy nyaralónk, ott természetesen eltöltöttünk egy kis időt és még megyünk egy németországi kis útra Drezda- Weimar környékére, előtte Csehország, Brno, Prága…
Akkor ez nem egy két-három napos hosszúhétvége lesz…?
Nem, ezt nyolc vagy kilenc napra tervezzük.
Ilyenkor meglátogatjátok a lányodat, vagy vele mentek?
Nem vele megyünk, de a kötheni Bach-fesztiválon útba tudjuk ejteni, ahol fellép, hogy legalább együtt vacsorázzunk. Ő előtte jön haza, itt lesz tíz napot, utána megy vissza, rengeteg dolga van meg fellépése, azokat nem tudja hozzánk igazítani, de tervezzük, hogy valamikor majd kimegyünk hozzá.
Szintén a Facebook oldaladon láttam, hogy megjelent egy újabb cd-je a nyáron. Ő hogy keveredett a hangszeréhez?
Ez nagyon érdekes, mert ő zongorát tanult, de abban nem volt akkora sikerélménye. Egyik melléktárgyként felvette a Konziban a csembalót és ott egy zseniális tanárnő teljesen megszerettette vele a hangszert. Egyszer csak azzal jött haza, hogy ő most Münchenbe fog felvételizni és odamegy csembaló-szakra. Beszélt németül, tanult az iskolában – jól. Nagyon jó nyelvérzéke van, angolból már perfekt volt, németből is nagyon jó volt.
Próbáltátok lebeszélni?
Nem! Dehogyis! Semmiről nem beszéli le az ember a gyerekét, amit ő a fejébe vesz, én úgy gondolom. Támogatni kell mindenben – aztán el lehet vonulni zokogni a kisszobába. Ő mindig ilyen volt, mi erre is biztattuk, hogy amit akar, azt valósítsa meg. Nekünk fájdalmas volt, persze, el kellett tőle szakadnunk, de nagyon jól tette, hogy kiment. Főleg abban a műfajban, amit ő csinál. Régizene… Ennek itthon alig van piaca. Mostmár van valamelyest, de nagyon picike ez a Magyarország. Egy hangszeres zenész nincs nyelvhez kötve, mint én például, ő jöhet-mehet, amerre akar. Jó, én is elmehettem volna anno, régen, mikor az Evitát játszottam, itt volt Tim Rice, megnézett minket és felajánlotta, hogy menjek ki Londonba, akkor írták a Sakkot, arra hívott. Ez még nagyon régen volt, még ’85-86-ban.
És nem is gondolkodtál rajta?
De elgondolkodtam, persze, csak akkor még kvázi disszidálni kellett volna, mindent itthagyva. És azt nem akartam.
Túl nagy lépés lett volna?
Túl nagy, igen. Nagyon más volt akkor, nem lehetett volna akkor úgy bekerülni az angol színházi világba, Tim Rice ide vagy oda… Az angol színészszakszervezet se engedte volna… Leveleztünk róla egy darabig, aztán semmi nem lett belőle.
Pedig mostanra rég világsztár lennél…
Mikor megnézte az előadást, Tim Rice azt mondta nekem, hogy benne vagyok az első három Evitában a világon. Ha kimentem volna, teljesen más lett volna az életem, például most biztosan nem beszélgetnénk (nevet).
Volt az idei nyárnak valami különleges előadása, amiről mesélnél még?
A koncertek, mindenképpen. A COVID alatt újra megtanultam a legszebb dalaimat saját zongora- és gitárkísérettel és ezekből csináltam egy koncertet, ami hála Istennek elég sokszor ment a Madách Színház Tolnay Szalonjában és más helyszíneken is. Megcsináltuk ugyanezt zenésztársakkal, zenekaros formában Szentendrén, amit októberben az Óbudai Társaskörben is előadunk majd. Ezt én nagyon szeretném folytatni.
Nem egy helyszínen előadtad ezt az országban. Nehéz egy ilyen produkciót eladni?
Nehéz. Mindenkinek nehéz, de így magadnak különösen nehéz. Egy jó menedzser vagy szervező ebben tud segíteni.
Semmi segítséged nincs ezen a téren?
Én keresem, de még nem sikerült rátalálni arra, aki ebben a partnerem lenne.
Új produkció a következő évadban?
Rendezni fogom a fentebb említett ősbemutatót a Baltazárban, szinkronizálok, folytatom a koncertjeimet, játszom az Öreglányokat szerte az országban. Folytatom a Kovátsműhely című heti rádióműsoromat is a Klubrádióban. És örülnék persze egy újabb színészi felkérésnek is, nyitott vagyok egy új munkára.
