A CSILLAGSZÓRÁS és a hozzá készült videoklip a megrázóan nehéz, veszteségekkel teli 2020-as év végén szándékozik lelki közösséget teremteni a szeretet ünnepének időszakában, amikor rengetegen lesznek távol szeretteiktől.
Geszti Péter: “Miközben otthon vekengtem a karanténban, és egyre csak dőltek a rossz hírek, a járvány ijesztő adatai, úgy éreztem, hogy muszáj lenne adni valamit a sok egymástól elszakított embernek. Barátok, rokonok, ismerősök, családok – mindannyian sokat veszítettünk ebben az évben, és sokan fogunk egymás nélkül karácsonyozni. Ahogy aztán kezdett rám sötétedni a december, azt gondoltam, kéne egy kis fényt gyújtani, akár egy dalban, ami mégis összehoz és összeköt minket. Felhívtam Dés Lacit, hogy vegyünk egy nagy levegőt, írjunk valamit, ami meg tudja emelni a szíveket”.
Dés László: “Mindenképpen szerettünk volna csinálni valami szépet, értelmeset ebben a nehéz helyzetben, amikor az emberi kapcsolataink erősen beszűkültek. Tisztában vagyunk vele, hogy a maga életében ezzel mindenki így van. Pár hete még csak az akarat volt meg bennünk Péterrel, de nem tudtuk, mi lesz belőle. Aztán alkotás közben derült ki, hogy az előttünk álló ünnepekről szól a dal, amely most minden ember számára nehezebb lesz, mint máskor, az egész világon. Talán tudunk egy kicsit segíteni a dallal!”
EZ NEM OLYAN KARÁCSONYI DAL, MINT A TÖBBI!
A dal fiatal előadóit – a Csillagszórókat – a szerzők a saját szakmai-baráti körükből kérték fel. Lengyel Johanna énekesnő (Best of Geszti produkció) és Wunderlich József színművész (Vígszínház) mellett A Pál utcai fiúk előadás több színésze és kiváló énekes szólisták működnek közre.
Csillagszórók: Brasch Bence, Csiby Gergely, Dés László, Ember Márk, Geszti Péter, Horváth Cintia, Kanizsa Georgina, Kovács Olivér, Medveczky Balázs, Nagy Bettina, Nági, Péterffy Lili, Szántó Balázs, Zabos Regina
A dalhoz készült video egy fogvacogtató éjszakán készült egy szívmelengető helyszínen, Válon, a Haraszthy Pincészet szőlőskertjében álló hatalmas SZERELEM szobor előtt. Alexander Milov: LOVE című alkotása látványos és inspiráló környezetet teremtett a Szabó Gábor és Geszti Péter rendezte kliphez.