Hét óra hét perckor – ahogy a színházakban szokás –, fölmegy a függöny, és a nézők majdnem száz évet utazhatnak visszafelé az időben. Molnár Ferenc ugyanis sikerei csúcsán, 1926-ban írta a Játék a kastélyban című vígjátékát, ám a darab szüzséje semmit sem vesztett frissességéből, nem kezdte ki az idő vasfoga, a párbeszédek ma is szellemesek és a bonmot-k megmosolyogtatók. Annak idején, az ősbemutatón Hegedűs Gyula játszotta a főszerepet, de az utóbbi hat évtizedben a fővárosi közönség korosabb tagjai az örökzöld darab címszerepében többek között Páger Antalt, Márkus Lászlót, Gálvölgyi Jánost, Kern Andrást, és a közelmúltban Benedek Miklóst láthatták. És íme a legfrissebb változat a Centrálban, Alföldi Róberttel.
Érdekes, hogy a sokszor kemény mondanivalójú és társadalmi érzékenységű darabokat rendező Alföldit színészként az utóbbi években többször is megtalálták az a polgári színházat képviselő szórakoztató Molnár-darabok. Az Átrium és a Kultúrbrigád Egy, kettő, három című előadásában Norrison bankingazgatót, a Budaörsi Latinovits Színházban Liliomot játszotta. Ezúttal egy sikeres színműírót alakít.
A nyitójelentben késő este, az elegáns, olasz tengerparti kastély szalonjában hárman várják Annie-t, a primadonnát, hogy átadják számára frissen elkészült operettjük kottáját és szövegkönyvét: Turai és Gál a sikeres szerzőpáros, valamint mentoráltjuk, a gyámoltalan és fülig szerelmes ifjú komponista, Ádám. Molnár idejében a jeles alkalmakkor szmokingot viseltek a férfiak, és ezt a tradíciót követi a színpadon (azaz a kastélyban) beszélgető színésztrió: Alföldi, László Zsolt és Puskás Samu. Sejthető, hogy Molnár Ferenc önmagát is belecsempészte Turai szerepébe, akiről a darab során kiderül, hogy rutinos darabszerzőként az életben felmerülő váratlan eseményeket is zseniális ötletekkel képes irányítani.
A történet kezdetén még mindenki boldog, és minden feltétel adott a bemutatásra váró új operett színházi és üzleti sikeréhez. Ám, ahogy ez egy vígjátékban lenni szokott, hamarosan kitör a botrány. A szerelmes Ádám késő éjszaka „két atyjával” együtt fültanúja lesz, hogy a szomszéd szobában imádott menyasszonya, Annie (a közelmúltban Kaszás Attila díjjal jutalmazott Balla Eszter) képtelen ellenállni az őt szóvirágokkal és képzavarokkal ostromló korábbi szeretőjének, a nőcsábász színésznek, Almádynak (Schmied Zoltán). A fal túloldalán a zeneszerző összeomlik, de Turay számára a fiatalember szerelmi válságánál sokkal nagyobb tragédiával fenyeget, hogy az ifjú meg akarja semmisíteni az általa írt operett kottáját. Ha ugyanis oda a kotta, elmarad a bemutató. Ha elmarad a bemutató, akkor a kasszasiker is csak álom marad. Ezt azonban nem hagyhatja annyiban!
Turai mesterterve, hogy másnap hajnalra megír egy kétszereplős darabot, amelynek szövegkönyve az éjszaka áthallatszott párbeszédre épül. Ezt kell bemagolnia aznap estére a félrelépett primadonnának és túlkoros lovagjának, hogy Gállal és – főként – Ádámmal elhitessék, nem liezon, hanem szereptanulás zajlott az éjszaka során. Az egyfelvonásost Turai a francia szerző, Sardou darabjaként aposztrofálja, így aztán a beleírt bonyolult francia családnevekkel és az arisztokraták birtokainak nyakatekert elnevezésével alaposan megizzaszthatja Almádyt.
Másnap este, a szalonban rendezett házi főpróbán minden „tisztázódik”. Annie és Almády a többiek körében elpróbálják a darabot, amely után a szerelmes zeneszerzőnek már esze ágában sincs összetépni a kottát és boldogan karjaiba zárja imádott menyasszonyát. A megkönnyebbült Gál és a kastély kissé fontoskodó titkára (Rada Bálint) csak azt nem értik, hogy eddig hogyhogy nem ismerték ezt az egyfelvonásost a híres Victorien Sardou-tól…
Zárásként Turai éppen azon töpreng, hogy miként fejezhetné be frappánsan a saját történetüket, amikor Dvornicsek, a lakáj (Magyar Attila) – az egyetlen földön járó és igen diszkrét szereplő, aki a kastélyszállóban mindenkiről mindent tud –, bejelenti, hogy „Tálalva van!”.
„Függöny!” – írhatta Molnár a szövegkönyv végére. Puskás Tamás igazgató-rendező a Centrál Színház idei évadának első bemutatójával a műfajhoz hűen, elegáns és szórakoztató előadást tálal a közönségnek.