Kezdőlap Hírek Kultúra Jelöltek között az Örök hűség

Jelöltek között az Örök hűség

Fotók: Dolhai Attila archiv -
217
0

Két kategóriában is a legjobb öt alkotás közé választotta a Magyar Mozgókép Díj előzsűrije Iványi Marcell színházfilmjét, az Örök hűséget, amely Dolhai Attila és Cári Tibor zeneszerző Szétszakítottak című musicaljén alapul. A művet június 4-én a Duna televízióban, június 10-én pedig a Magyar Mozgókép Fesztivál keretében láthatja a nagyközönség.
A Legjobb tévéfilm és a Legjobb díszlettervező kategóriájában is megméretteti magát az Örök hűség a június 7. és 10. között megrendezésre kerülő Magyar Mozgókép Fesztiválon. A Veszprémben zajló rangos seregszemlére több mint 200 nevezés érkezett hét kategóriában, ezek közül választotta ki a szakmai delegáció azt az öt-öt filmet, amely esélyt kap Magyar Mozgókép Díjak elnyerésére. A filmeket – így az Örök hűséget is – a szemle ideje alatt a közönség is láthatja, az ünnepélyes díjátadóra pedig a fesztivál utolsó napján, június 10-én kerül sor, amikor 20 kategóriában adják át a Magyar Mozgókép Díjakat.
A forgatások fő helyszíne a Magyar Vasúttörténeti Park volt, amely illeszkedett a rendező, Iványi Marcell elképzeléseihez. Az Örök hűség fő szimbóluma ugyanis a vasút és a sínek, melyek egyszerre jelképezik a hol elváló, hol találkozó életutakat, ugyanakkor az alkotók utalnak vele arra a tényre is, hogy Magyarország új határait úgy alakították ki, hogy a vasútvonalak megcsonkításával minél jobban megbénítsák az országot.
Az Örök hűségben a Bor család történetén keresztül láthatjuk megelevenedni Trianon tragédiáját. A legkisebb fiú, az akkor tízéves Bor Mihály meséli el, hogy egy történelmi helyzet, a nagyhatalmak politikai döntése hogyan hat az egyszerű polgárokra. Néhány jelenetben Dolhai Attila is feltűnik, vasutasként találkozik a történet főhőseivel.
A film főbb szerepeiben Janza Kata, Gubik Petra, Földes Tamás, Dénes Viktor, Sándor Péter, Oszvald Marika, Csuha Lajos, Mészáros Árpád Zsolt, valamint a Bor Mihályt alakító Németh Marcell látható, akinek ez volt az első filmes munkája. Érdekesség, hogy a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Kiss-B. Attila is szerepet vállalt az alkotásban.
A vasúti kocsik mellett megjelenő fontosabb helyszínek – a lakásbelső, valamint az épített díszletek – terveit a Legjobb díszlettervező díjra jelölt Cziegler Balázs készítette, a látványelemekért felelős Vati Tamással együttműködésben.
Az Örök hűség legközelebb a trianoni békeszerződés évfordulóján, június 4-én lesz látható a Duna televízióban.

Közvetlenül a főpróbahetét megelőzően telefonon értük el Dolhai Attilát és kérdeztük a jelölésről, esélyekről és magával a filmmel kapcsolatos gondolatairól.
Váratlan volt a jelölés?
Abszolút, nem is sejtettem, nem is tudtam róla, hogy egyáltalán szóba került. Tavaly vittük a filmet fesztiválról fesztiválra, de csak programon kívüli vetítésként, mert egy kicsit késve csatlakoztunk mindenhova. Aztán gondolom ennek nyomán történt meg ez a jelölés.
Ezek szerint akkor sikere volt ezeknek a bemutatóknak. Mik a megérzéseid: ha már egyszer jelöltek, lesz belőle díj is?
Igazság szerint a jelölést se provokáltuk, ez is saját magától alakult így – és azt kell mondjam, én már önmagában a jelölésnek is nagyon örülök. Azt, hogy kap-e valami díjat, azt nem tudom. Elég szűk költségvetésből készült el a film, mindenki apait-anyait beletett. Talán ha a díszletekért Cziegler Balázs megkapná a díjat, az nagyon beszédes volna, mert akkor gyakorlatilag minimum költségvetésből sikerült egy olyan produkciót létrehozni, amiben mindennek a legjava benne van.
Több lélek van benne, mint pénz?
Igen. Balázs is, Marcell is és a színház is, mindenki próbált saját eszköztárból összerakni a dolgokat, hogy kellően illúziókeltő legyen a nézőknek. Minden egyes részletet tekintve hihetetlen összefogás volt a dologban és ez, úgy érzem, hogy érződik is a filmen és talán ezt látták meg a zsűritagok. És persze egy nagyon fontos dologról beszélünk nagyon szép képi és filmes eszközzel. Alapvető emberi értékekről mesél a film, azt hiszem, nem túloztunk semmiben, nagyon finoman, érzékenyen, emberien van bemutatva az a történelmi pillanat. Számunkra csak az volt fontos, hogy elmondhassunk valamit, anélkül, hogy ezzel bárkit is bántanánk. Erre való a művészet, hogy az emberségről, az egymáshoz való kötődésről, a szeretetről, az elszakadásról és az összetartozásról meséljen. És mi tettük ezt úgy, ahogy tőlünk tellett – én nagyon szerettem csinálni és boldog vagyok, hogy ennek az alkotásnak ilyen útja van.