Dienes Angélát az előző számunkban mutattuk be olvasóinknak. Bár a fiatal pszichológusnővel készített interjúm a portré jellegre törekedett, a pandémia akarva-akaratlanul keretbe foglalta a beszélgetésünket, és kéretlen bemetszéseket ejtett a sorok közé az életút közreadásában. Noha e cikk írásakor már megjelent a fény az alagút végén, az már biztos, hogy a vírushelyzet sorsfordító időszakot hagy maga mögött, és már soha nem lesz semmi ugyanolyan, mint azelőtt. Hogy milyen mellékhatások értek bennünket és még milyenekkel számolhatunk, ezt fejtegettük Angélával a következő beszélgetésben.
Valószínűleg nem túl eredeti összegzéssel kezdeni, hiszen ez ma már szinte minden médium híradásának prológusa. Az azonban vitathatatlan, hogy a mindennapi statisztikák életünk szerves részévé váltak. Tavaly tavasszal talán még könnyebben elengedtük a fülünk mellett a számokat, az év második felében azonban egyre érzékenyebben figyeltünk a kimutatásokra. A napi adatok ugyanis előrevetítették az esetleges következményeket. Mivel a korlátozásoknak csak a kezdetük volt biztos, a végük nem, ezért aztán amolyan damokleszi kardként bizonytalanságot hoztak a szűkebb és tágabb életünkben is, ami állandó újratervezést igényelt szinte mindenkitől.
Barna András (B. A.): A vírushelyzet hozta hatások és korlátozások, a bizonytalanság szülte stressz szinte baltával alakították át a napi rutinunkat egyik percről a másikra. Mennyiben változtatott meg ez bennünket?
Dienes Angéla (D. A.): Azt gondolom, hogy egészen biztosan megváltoztunk, de hogy ki hogyan, abban biztosan vannak egyéni különbségek. Ha nem is tartozunk egy kockázati csoporthoz, és mondjuk csak átszalad rajtunk a vírus, akkor is magával hoz ez a helyzet egyfajta bizonytalansági faktort, mert nem tudjuk, hogy mi lesz egy vagy három hónap múlva.
