Ha felújítunk egy lakást, elméletileg a munkafolyamat kezdő és befejező időpontja fix, hiszen ezeket konkrétan megbeszéljük. Elméletileg. Gyakorlatilag azonban, ha véletlenül egy-két nap a tervek szerint megy és semmi „váratlan esemény” – értsd: fizetnivaló – nem jön közbe, akkor az ember hatalmasat sóhajt és átmenetileg elhiszi, hogy egyszer valóban véget ér a felfordulás, kitakaríthat és élheti az életét zaj, piszok és a munkások társasága nélkül.
Ha pedig mindehhez még furcsa dolgok is történnek… Ha valaki meghal – ha meghal –, ha lebontódnak a már felépített falak… Na, akkor jönnek igazán a kérdőjelek.
A Mesteremberekben az építtető házaspárt alakító Ónodi Eszter és Kocsis Gergely nem is eljátssza, hanem átéli a történetet, a férj időnként a szemünk láttára öregszik, majd fiatalodik vissza évtizedeket, ahogy a szerepe kívánja, és ahogy éppen felesége „hozzáállása” kihozza belőle.
A történethez mindenképpen szükséges egy baráti házaspár, és egy anyós, akik hol tanácsaikkal segítik, hol puszta jelenlétükkel megakasztják a főszereplők lendületét.
És természetesen nem maradhat ki a munkások csapata, akik vezetőjükkel együtt próbálják az ígért határidőt betartani, de aki megpróbálkozott már a lakásfelújítással, az tudja, hogy határidő az, ami előtt semmiképp nem készül el a munka. Hogy utána mikor…? Hogy milyen megoldandó és természetesen kifizetendő probléma jön közbe…? Megtudja, aki megnézi a dán Line Knutzon Mesteremberek című vígjátékát a Katona József Színházban 2021. október 4-től.