Dolhai Attila legutóbbi, Genezis című albumának élő bemutatására csak a pandémiás időszak lezárásával kerülhetett sor, a siker azonban így is egyértelműen megmutatkozik.
A zenei anyag jellegzetessége, hogy a dallamvilág rockos, keményebb, mint amit Dolhai Attilától ezidáig megszokhattunk, a szövegek nagy része viszont mélyen érzelmes, vágyakozásról, csalódásról, boldogságról mesél. A sorozatunk első részében feltett kérdésekre remélünk ezúttal is választ kapni, amikor megkérjük a szerzőt, meséljen az album dalainak születéséről. Tíz héten át, a következő Genezis-koncertig (április 16.) egy-egy dal történetével ismertet meg bennünket az énekes-szerző.
Az album dalainak sorrendjében haladva az ötödik: A színpad a szeretőm.
Csiszár Feri írta a zene egy részét, én ott kotnyeleskedtem, segédkeztem a dal születésénél, majd megkértük Molnár Tomit, hogy írjon rá egy szöveget. Ő megtette és nagyon telibe találta azt, amire gondoltunk. Szerintem nem is adtunk neki semmilyen irányt, teljesen szabad kezet kapott, az volt a fontos, hogy neki mit mond ez a muzsika. Ilyenkor az történik, hogy fel van lalalázva, halandzsázva, esetleg valamiféle kamu angollal előadva egy verzió és az segít elindulni a szerzőnek.
Ez a dal tehát kakukktojás, hiszen ennek a dalnak a szövegét nem én írtam, így csak az előadó szemszögéből tudom elmondani a hozzá fűződő érzéseimet. Amikor az egyik interjúnkban felmerült a kérdés, hogy melyik dalok a kedvenceim, ezt is megneveztem, mert nagyon szeretem. Különleges összefüggés, hogy volt egy korábbi szerzeményem, még az első lemezemen, az volt a címe, hogy „Keresem, kutatom”. Volt benne egy gondolat, hogy „Keresem, kutatom azt, ami után vágyakozom.” – és érdekes módon most valaki más megírta, hogy mostmár nem keresem tovább, hiszen megtaláltam: a Színpad a szeretőm. Itt is visszatér a téma, hogy „Amíg élek kutatom a mámor édes ízét”, de itt már konkrétan ki lett mondva, hogy mit is kutatunk ebben a nagy keresgélésben: a mámor és az édes íz is a színpadhoz kötődik. Kicsit olyan ez, mint egy ars poetica, ezért is szeretem olyan nagyon, hiszen arról szól, amit minden pillanatban érzek a színpadon. Amikor pedig egy kicsit egyedül marad az ember, hiányzik ez az érzés, nem teljes az élet a színpad nélkül. Jó tud lenni a rutin, a mindennapi élet, de egy idő után már kiborító, hiszen a végső megoldás mindenképpen a színpad.
Van egy csodálatos mondata Tominak: „Hitből lett tutajom, s vágyból evezőm.”. Szerintem ez, mint költői eszköz és mint kép is nagyon szép. Az ember hinni akar és hisz is nagyon sokáig abban, amit csinál, ami a küldetésünk, hogy színpadra kell menni és a vágyak ott lebegnek mindig, hiszen ha az ember belekóstol egyszer ebbe az adrenalinba, amit a színpadi létezés ad, az újra és újra visszahívja.
„Hitből lett tutajom, s vágyból evezőm.”
(Album: Genezis
dal: A színpad a szeretőm
szöveg: Molnár Tamás
zene: Csiszár Ferenc, Dolhai Attila)
(A dal az idézetre kattintva meghallgatható.)
