Dolhai Attila legutóbbi, Genezis című albumának élő bemutatására csak a pandémiás időszak lezárásával kerülhetett sor, a siker azonban így is egyértelműen megmutatkozik.
A zenei anyag jellegzetessége, hogy a dallamvilág rockos, keményebb, mint amit Dolhai Attilától ezidáig megszokhattunk, a szövegek nagy része viszont mélyen érzelmes, vágyakozásról, csalódásról, boldogságról mesél. A sorozatunk első részében feltett kérdésekre remélünk ezúttal is választ kapni, amikor megkérjük a szerzőt, meséljen az album dalainak születéséről. Tíz héten át, a következő Genezis-koncertig (április 16.) egy-egy dal történetével ismertet meg bennünket az énekes-szerző.
Az album dalainak sorrendjében haladva a kilencedik dal: „Így volt”
Ez a dal tulajdonképpen egy színházi visszaemlékezés. A szöveg készült el előbb, aztán a dallam-téma és ezt a kettőt fésültem össze.
Van egy olyan tervem, hogy színházzal, szerepekkel kapcsolatosan írok dalt, ez szerintem egy nagyon izgalmas téma lehetne, de a konkrét terv megvalósítására még nem vettem rá magam. Viszont annyi minden történt velem az elmúlt tizen-huszon év alatt a színházban, hogy úgy gondoltam, valamit kell kezdenem azokkal az érzésekkel, amik mára már elmúltak vagy megkoptak ugyan, de az életem egy-egy szakaszában fontosak voltak. Olyasmire gondolok, mint például a féltékenység az újonnan érkező, fiatal kollégákra, vagy kollégák, barátok távozása a színházból, hogy hogyan éltem meg, amikor sorra változtak körülöttem a szereplők és már senki se volt a régi, például a Rómeóban. Jöttek-mentek az emberek körülöttünk, a vezetők is jöttek-mentek és azt, hogy mi is történik pontosan, akkor és ott nem is láttuk igazán, csak most, sok év távlatából látjuk, hogy akkor hol voltunk és most hol vagyunk.
Erről szól ez, hogy még itt vagyok és emlékszem, hogy mi történt – de azt a sok-sok mindent nem írhatom le egy dalszövegben. Talán ezért is sikerült kicsit általánosra az eleje, hogy „Nem emlékszem jól, úgy tűnt valami elveszett„… Azt hittük az elején, legalábbis bennem volt egy olyan hit, hogy ez mindörökké így lesz, soha nem gondoltuk, hogy annak az őrületes sikernek egyszer vége szakad. És szép lassan szét kellett hullania a dolgoknak ahhoz, hogy újraépüljön.
Van erre egy elég egyértelmű utalás a szövegben:
„Lassan kúszott rám a félelem, hogy ez sem tart örökké.
És én rohantam előle mindent itt hagyva egy új világ felé.”
Ez az operai próbálkozásról szól, amikor úgy döntöttem, hogy hagyom a musicalt és irány az opera, amit végülis feladtam. Ez egyfajta előremenekülés volt. Vannak vezetők, akik mindig lebegtetik az embert. „Megy az idő fölötted.” „Tudod, ez a fiatalok műfaja…” – és az ilyen mondatok után felmerül bennem, hogy „Jó, akkor elmenekülök – irány előre!” Ez egyébként is jellemző rám, hogy inkább én adom vissza a szerepet, ne mások mondják, hogy kiöregedtem belőle. Mostmár nem vagyok szerintem ebben a tekintetben türelmetlen, de azt hiszem, ezek a dolgok abból félelemből fakadnak, hogy mit mond a szakma.
Van a szövegben még egy teljesen egyértelmű utalás:
„Elköszöntek ők, itt hagyták életük.
És elénk állt a kérdés: hogyan lesz nélkülük?” Ez Dóriról és Zoliról szól. (Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán) Zoli szó szerint a kezemben halt meg minden Rómeóban és tényleg azt éreztük, mikor távoztak, hogy most akkor mi lesz velünk, hogy lesz tovább? Nekem ők barátaim a mai napig, a helyzetből adódóan nyilván távolodtunk, de baráti a kapcsolatunk – akkor viszont én úgy éltem meg, hogy nemcsak a kollégáim, de a barátaim is távoztak a mindennapi életemből. És ezt, ha nem is nem egészen nevén nevezve a dolgokat, egy kicsit rébuszokban – hiszen egy dalszövegben el lehet rejtőzni – úgy gondoltam, hogy szeretném elmondani a mai világnak.
Amikor ilyen és hasonló komoly hatások érik az embert, akkor sajnos neki kell rugaszkodni és össze kell szedni magunkat, hogy a dolgok mehessenek tovább. The show must go on.
„Rohantam előre mindent hagyva egy új világ felé.”
(Album: Genezis
dal: Így volt
szöveg: Dolhai Attila
zene: Branderburg Ádám, Branderburg Máté és Dolhai Attila)
(A dal az idézetre kattintva meghallgatható.)
