Március 27-én, szerdán este, a szokott 19 órai időpontban ismét Musical Kluba Benczúr Ház Dísztermében. Sztárvendég: Szemenyei János és Kovács Lotti, valamint két fiatal tehetség: Haraszti Elvira és Tarlós Ferenc.
A házigazdák: Borsi László producer-műsorvezető és Kocsák Tibor, a Madách Színház zenei vezetője, zeneszerző, karmester.
A házigazdák – és a klub stábja – arra vállalkoztak, hogy egy családias, baráti közösséget hozzanak létre, ahol a közönség kötetlen formában találkozhat a hazai musicaljátszás legjobb színészeivel, énekeseivel, zenészeivel, kiemelkedő egyéniségeivel.
Az esteken megosztják saját élményeiket, megmutatják összegyűjtött anyagaikat, elárulnak olyan titkokat is, amelyekről eddig nem hallhatott a közönség.
Természetesen mindezt sok zenével, énekkel, improvizációval teszik, felcsendülnek a legnagyobb slágerek, ráadásul minden alkalomra új műsorelemmel is készülnek, és persze a nézőket is bevonják közös produkciókba.
Bővebb információk a Musical Klub Facebook oldalán.