Egy különleges előadáshoz különleges beharangozás dukál. Tudják ezt a Budapesti Operettszínházban is, ezért a legújabb, Nine – Kilenc című előadásukhoz egy különleges sajtótájékoztatóra hívták meg az újságírókat – és nem csak őket. Még a nyár elején indult egy fotópályázat, melynek nyereménye 200 darab 2 főre szóló meghívó volt erre az eseményre, mely a közönségtalálkozóval egybekötött sajtótájékoztató megnevezést kapta.
Federico Fellini 8 és fél című filmjéből Maury Yeston és Arthur Kopit írt musicalt Nine címen, melyből Rob Marshall igazi amerikai sztárparádé-szereposztással forgatott filmet 2009-ben. Elmondható, hogy a Budapesti Operettszínház 2021-es szereposztása(i) sem marad(nak) el a sztárnevek tekintetében a filmtől.
A sajtótájékoztatót Kiss B. Attila, a színház főigazgatója nyitotta meg, majd a rendező, Vincze Balázs, a zenei vezető, Bolba Tamás, valamint a jelmez- és díszlettervezők, Németh Anikó és Szendrényi Éva is elmondták a darabbal kapcsolatos gondolataikat.
Mindeközben a nézőtéren helyet foglalók már egészben láthatták a monumentális, rengeteg-rengeteg lépcsőből álló díszletet, a három szereposztásos előadás szinte minden karakterét a saját jelmezében, majd részleteket hallhattak a musical dalaiból.
Mindhárom férfi főszereplő, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt és Szomor György (aki a dalszövegek magyar fordítását is jegyzi) énekelt egy-egy dalt, de majdnem mindegyik női karakter egy-egy megformálója, így Nádasi Veronika, Auksz Éva, Ulmann Zsuzsa, Füredi Nikolett és Szulák Andrea is megmutatta szerepének legkedvesebb dalát.
A darab tehát Balázs Zoltán rendezésében és Szőllősi András koreográfiájával látható 2021. szeptember 24-től.