50 nap alatt 100 hazai településen adnak ingyenes operett koncertet a Budapesti Showszínház művészei idén nyáron. Az Operett Karaván világrekord-kísérlete egy egyedi, külön erre a célra kialakított mozgó kaminonszínpad segítségével valósul majd meg. A száz helyre ezidáig 102 település jelentkezett, így a végleges útiterv is kialakult: Záhonytól Harkáig szinte 30 kilóméterenként megállnak majd.
Idén nyár végétől 50 nap alatt 100 hazai településen adnak ingyenes operett koncertet egy különleges, erre a célra kialakított mozgó kamionszínpad segítségével. Az országjárás természetesen akkor indul el, ha erre a jogszabályi keretek lehetőséget adnak, de a jelenlegi tervek alapján augusztus közepén útnak indul az első Operett Karaván.
A Budapesti Showszínház által szervezett esemény külön érdekessége, hogy a nagyvárosok mellett olyan településekre is eljut majd a produkció, amelyeken még soha nem volt operett előadás, hiszen se színházépület, se kultúrház nem működik a körzetükben, így az idősebb korosztálynak hatalmas meglepetés és ajándék lesz ez a kezdeményezés.
A száz helyre ezidáig 102 település jelentkezett, így a végleges útiterv is kialakult: Záhonytól Harkáig szinte 30 kilóméterenként megállnak majd, hogy látványos, különleges és minden bizonnyal emlékezetes operett gálával örvendeztessék meg a települések lakóit.
Az operett karaván útjáról egy tíz részes dokumentumfilm is készül, melyben az érintett települések kulturális emlékeiről beszélgetnek az operett gála szereplői a települések vezetőivel, illetve meglátogatják nevezetességeiket, kulturális intézményeiket is.
Az országjáró körút egyik kiemelt célja hazánk gyönyörű tájainak népszerűsítése, valamint a turizmus és vendéglátás fellendítésének elősegítése.
Az Operett százszor! című eseménysorozat világrekord is lehet, hiszen egymás után ilyen sok operett előadás még sehol, soha nem volt a világon, így a Budapesti Showszínház Guiness-rekord kísérletként jelenti be az országos körútjukat.
A művészeknek és a szervezőknek is nagy kihívás lesz végig haladni a közel 15.000 km-es úton, de ennek ellenére nagyon várják már az indulást, hiszen életük egyik legnagyobb kalandja vár rájuk ezen az utazáson.
A Budapesti Showszínháztól már szinte megszoktuk, hogy mindig valami újdonsággal, egyedi ötlettel vagy különlegeséggel rukkolnak elő. Hozzájuk kapcsolható a Budai Szabadtéri Színház megnyitása Csillebércen, Kosztolányi Édes Anna című művének musical változata, különböző segélykoncertek erdőtüzek kárenyhítésére vagy a Csoda Csoport beteg gyermekeinek támogatása adománygyűjtések formájában. Idén nyáron viszont egy számukra is minden eddiginél nagyobb kihívás elé néznek az Operett Karaván tekintetében.
A települések részletes listáját a Budapesti Showszínház weboldalán lehet megtalálni (www.showszinhaz.hu), az egyes helyszínek időpontjaival együtt.