Kezdőlap Magazin 2021-1 Stílusos élet

Stílusos élet

Fotók: Bencze Zoltán -
515
0
Kanizsai Silka Ágnes

Magazinunk előző lapszámának egyik prominens vendége Kanizsai Silka Ágnes volt. A Silka Fashion márka megálmodójával készült interjú inspirálta a következő cikket is, amely a korábbi vargabetűkkel tűzdelt életút után most a szakmai vonalat emeli a fókuszába. Az immáron sikersztorivá vált Silka mögött rengeteg tapasztalat és jótékony iránymutatás válik egy sorozat első részévé, amiben a mindennek az alapját jelentő stílusról lesz szó.

A téma boncolását talán nem is lehetne jobb felütéssel kezdeni, mint azzal, hogy a stílus maga az ember. Ez a szállóigévé nemesedett gondolat Georges-Louis Leclerc, Buffon grófja székfoglaló beszédében hangzott el, amikor a francia akadémia tagjai közé választotta. 1753 óta forgatja ezt a tömör megállapítást a közbeszéd, amibe aligha lehet belekötni. A stílus tehát önmagunk kifejezési módja – tevékenykedjünk az élet bármely területén. A divat gyorsan változik, tőlünk függetlenül, ám a stílusunk kialakítható, bizonyos értelemben tanulható, csak tudnunk kell meghatároznunk önmagunk irányát az életben.

Barna András (B. A.): Azt gondolom, hogy egyetérthetünk Buffon grófja rövidre fogott meghatározásával, de mint tudjuk, a lényeg mindig a részletekben bújik meg. Mi van a definíció mögött?

Kanizsai Silka Ágnes (K. S. Á.): A stílus egyfajta életvitelt jelent, nem pedig ruhadarabokat, miközben a megjelenés fontos eleme ennek a fogalomnak. A divat változik, a stílus örök – mondta egykoron Coco Chanel. Az, hogy milyen autóval jársz, milyen órát viselsz, hogyan öltözködsz, mi a beosztásod, mit képviselsz, és hogyan képviseled azt a céget, amiben dolgozol, és hogy milyen a személyiséged, meghatározza a stílusodat. A stílus nem egy gyorsan forgó termék.