A Színházak Éjszakája minden évben nagyon várt és nagyon sikeres rendezvény, amikoris a nevével ellentétben sok színház már délelőtt kinyitja kapuit és fogadja a színházra egy kicsit más köntösben is kíváncsi nézőket. Ilyenkor a legtöbb helyen kulisszajárásokra viszik az érdeklődőket, melyek során az adott színház történetéről és az aktuálisan futó előadásokról is bővebben lehet hallani, miközben az épület olyan területeire is bekukkanthat a csoport, ahová hétköznap kifejezetten tilos. Szintén a „sztenderd” programok közé tarozik a nyílt próba – azaz a néző egy aktuálisan futó próbafolyamat egy napjába pillanthat be, ez is különleges élmény annak a színházrajongónak, aki még nem élt át ilyet. Mindig vannak azonban „csemegék”, amiket nem látni minden évben és/vagy minden színházban.
Az idei évben munkatársunk érdeklődését egy nem mindennapi tanóra-sorozat keltette fel: a Budapesti Operettszínház tánctanítást és énektechnika-oktatást hirdetett. „A bugaci határon” címmel a Mária főhadnagy dalának koreográfiáját, majd „Viva! Flamenco” címmel a közelgő új musical bemutató, a Carmen egyik dalának koreográfiáját tanulhatta meg az ide jelentkező, majd Mesterkurzuson vehetett részt, ahol képet kapott az operett és a musical stílusáról, ami az énektechnikát illeti, hogy végül kórussá alakulva a többszólamú énekléssel is megpróbálkozhasson.
Majdnem teljesen megtelt a Színház házi színpadának előtere, mikor kinyílt az ajtó és bebocsátást nyert a táncolni vágyók csoportja. „A bugaci határon” Drahos Evelin és Kovács Szilárd, a Mária főhadnagy szereplői várták tanulóikat, ők „nehezített pályán mozogtak”, hisz énekelniük is kellett a dalt, nem csak táncolni, akárha előadás közben lennének.
Az oktatást, a koreográfia ismertetését és az apróbb trükkökbe bevezetést Kapitány Dorottya, a színház Musical Ensemble-jének tagja tartotta Molnár Máté, a Balettkar művészének segítségével.
Talán nem olyan meglepő, mindenesetre öröm volt látni, hogy az egészen kicsitől a „nagyokig”, öt-hat éves gyerektől a hetven pluszos korosztályig mindenki beleadva, amit csak tud, próbálta lekövetni az instrukciókat, amiből végül egy egészen látványos produkció alakult, élvezet volt nézni – és láthatóan élvezet volt végigcsinálni is az egy órás programot.
Következett a flamenco oktatás, a „Viva! Flamenco”. Kapitány Dorottya két Ensemble-os kolléganőjével, Adler Judittal és Homonnay Anitával igazi latin dívaként fogadta az újabb turnust, akik között nem egy, nem két ismerős arccal találkoztunk az előző csapatból. Külső szemmel nézve a flamenco mozdulatai idegennek tűnhettek az amatőr táncosok számára, mert az operett koreográfiát sokkal tisztábban tudták leutánozni. A lelkesedésből persze itt sem volt hiány, főképp, miután a leendő bemutató két Carmenje is megérkezett. Nádasi Veronika és Lipics Franciska élő éneklése, jelmezeik látványa és maga a jelenlétük hatalmas bulivá változtatta az addigi tanórát, egy hatalmas, közös örömtánccal zárult a tánctanulással töltött második óra is a résztvevők számára.
Csak néhány perccel később a bátor jelentkezőkre egy Mesterkurzus várt, amit azzal a nem titkolt szándékkal indítottak a szervezők, hogy az odaérkezőket megénekeltessék. Ehhez Bojtos Luca és Füredi Nikolett az Operettszínház művésznői, valamint Szabó Mónika karigazgató nyújtott segítséget, tőlük kapott az eleinte még közönség, majd zavarba ejtő hirtelenséggel énekes-tanulókká avanzsált csapat végrehajtandó instrukciókat.
Bojtos Luca a klasszikus, operai hangképzéshez nyújtott – bájosan előadott, saját tapasztalatokon alapuló – támpontokat, majd Füredi Nikolett engedett bepillantást a musical stílus sajátosságaiba, ki-ki a maga szerepei közül választott dallal énekeltetve meg a közönséget, hogy gyakorlatban is kipróbálhassák a tanultakat. Keveseknek volt szüksége a kiosztott szövegre, hogy lelkesen együtt zengje Lucával: „Húzzad csak, kivirágos virradatig!” – az „Esővé vált könnyek”, Niki dala, pedig annyira magával ragadta a közönséget, hogy egy fiatalember – ránézésre úgy a tizenkét évesek közül – összeszedve minden bátorságát, fel is kérte a művésznőt egy táncra.
Az oktatás záróakkordjaként arra is rálátást kaphatott az alkalmi kórus, hogy mikor, miért és hogyan kell több szólamban énekelni egy rock operában, erre Szabó Mónika vezette rá a hangjukat engedelmesen próbálgatókat. Immár bonyolódott a feladat, szöveg helyett kottát kaptak a kezükbe az „énekesek” és az István, a király két, stílusában nagyon különböző dalát, a „Felkelt a napunk” kezdetű himnikus dallamot tanulhatták meg, hogy végül a színpadon is leginkább rock-káosznak nevezhető „Adjatok!” szívdobbanás-szerű ritmusával záruljon ez a mesterkurzus.
Ahogy elérkezett az este, az éjszaka, két látványos, remek hangulatú gála került a színpadra, ahol a legismertebb operett- és musical slágerektől a következő bemutató még sosem hallott dalaiig csodás dallamokat hallhatott a színház sztárjaitól, aki a Budapesti Operettszínházat választotta a Színházak Éjszakájának befejezéseként.
