A Szvetelszky Zsuzsával készült interjúm pályafutásom egyik legizgalmasabb beszélgetései közé tartozik. Nemcsak a terület rendhagyó mivolta miatt, hanem azért is, mert Zsuzsa interpretációja olyannyira magával ragadott, hogy szinte minden kétségem és szkepticizmusom elszállt a pletykakutatás miértjének kapcsán. A beszélgetés közben persze az is kiderült, hogy a pletykaanalitika jóval túlmutat a kerítés mellé kitett kispadon.
Ha lehet így mondani, a pletykakutatás újkori bölcsőjében, a Humán Tudományok Kutatóházában beszéljük meg a találkozónkat Szvetelszky Zsuzsával. A modern épület amolyan tetszhalálállapotot idéz, hideg és álmos, ahol – mint ahogy oly sok helyen megtapasztaltam – a pandémia megölte a nyüzsgést. De szerencsére nem marad sok időm színezni ezt a környezeti depressziót, mert Zsuzsa felkísér az irodájába. Energikus, állandóan mozgásban lévő nő benyomását kelti már a beszélgetésünk első perceiben is. Hogy nem kell csalódom ebben a megállapításomban, az is igazolja, hogy az interjú alatt feláll, demonstrál, illusztrál, jegyzetel, előad és a retikülje mellett egy kisbőrönddel közlekedik a campusok között. Nem csak színes, de nehéz is a pletykakutató élete – mondja Zsuzsa nevetve -, akinek a jegyzeteit rejti a kis „túlélő guriguri”.
