A szép és egészséges bőr elérése manapság viszonylag könnyűnek tűnik, hiszen hatóanyagok végeláthatatlan sora ad alternatívákat és opciókat. A szerteágazó igényeknek köszönhetően mostanság a kozmetikai ipar és maga a kozmetikusszakma is egyfajta revolúcióját éli. Ennek ellenére a mulandóságra adott gyógyír csak az egyik része a „terápiának”, a másik része a prevenció – vallja Vaszil Ágnes kozmetikus mester. Tehát ahogy a filmbeli örökéletű szlogen is mondja: az igazság mindig odaát van. De hogy éppen melyik oldalon vagyunk, erről is szó esik az Ágnessel készült interjúban.
Lépésben autózom a gazdagréti lakótelep tízemeletes házai között. Nem érzékelhető, hogy délidő van, mert a szűnni nem akaró őszi eső valahogy még szürkébbre festi a Szomszédok sorozat egykori díszleteként szolgáló épületeket. Nehezen hihető, hogy a körülmények némiképp szürreális dekorációjában mégis csak van egy fehér oázis – Vaszil Ági arcesztétikája.
A szalonba belépve amolyan zen állapotba kerül az ember: lágy zene, kellemes illat és még vendégpapucs is fogadja. Patikarend mindenhol. Ha nem tudnám, hova jövök, akár azt is gondolhatnám, hogy egy jógastúdióban vagyok, azonban ittegyértelműen nem a test, hanem a bőr a lelke mindennek. Ági több mint két évtizede, három gyerek után lett kozmetikus, amivel tinikori álmát váltotta valóra. Az eltelt húsz év alatt a szakma szeretete elhivatottsággá nemesedett, ahogy mondja: megérett rá. Középen áll a kezeléseket, a gépeket és a kemikáliákat illetően is, talán ezért is nyúlik túl ez a beszélgetés az egyszeri interjún, és válik egy sorozat első részévé.
Barna András (B. A.): Ha jól tudom, akkor nem egyenes vonal vezetett erre a pályára.
Vaszil Ágnes (V. Á.): Jól tudod. (Nevet.) A szülői, főleg anyai részről nem volt erős támogatásom, talán más utat képzeltek nekem, de ennél komolyabb érvet a felvételi jelentett: a kémiával köszönőviszonyban sem voltam, ennek okán más irányt vett az életem. Ennek ellenére azt gondolom, nembaj, hogy ekkora vargabetűt írtam le, mert ezalatt az idő alatt nagyon sok mindent megtanultam. Ma úgy érzem, hogy a „futott kör(ök)” nélkül nem tudtam volna így kiteljesedni.
