Kezdőlap Hírek Kultúra Virágba borult a József Attila Színház főbejárata

Virágba borult a József Attila Színház főbejárata

Fotók: Kállai-Tóth Anett -
164
0

Szemet gyönyörködtető, megnyugtató látvány a virágok kavalkádja. Ők a tavasz ékszerei. A József Attila Színház vezető színművészei, Fehér Anna, Kónya Merlin Renáta, Horváth Csenge, Nemcsák Károly és Horváth Sebestyén Sándor örömmel ültették el a levendulákat a Föld napjának tiszteletére.
A Föld napja 1990-ben vált világmozgalommá, melyhez Magyarország az elsők között csatlakozott. A József Attila Színház fontosnak érzi a társadalmi szerepvállalást: kedvcsináló virágültetéssel igyekezett kampányolni a mindnyájunkat érintő, fontos és egyre inkább sürgető probléma megelőzésének, a folyamat lelassításának érdekében, az ökológiailag érzékenyebb életvitel mellett. Szombat délután a Sóska, sültkrumpli, este pedig a Régimódi történet előadására érkező közönség már megcsodálhatta a mini arborétumot.
A színművészek mindannyian nagy kedvvel és elszántsággal vettek részt a virágok ültetésében – ahogyan arról a fotók is beszédesen tanúskodnak.
A Föld napján és egész évben vigyázzunk a bolygónkra, vigyázzunk egymásra!