A világon először a Madách Színház és Szirtes Tamás rendező kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra Benny Andersson – Björn Ulvaeus – Catherine Johnson Mamma Mia! című musicalét. Így 2014-ben önálló rendezésben, “saját” díszletekkel és jelmezekkel kerülhetett a darab a magyar nézők elé, a Színházban és szerte az országban közel 440 ezren láthatták.
Most, hét évvel a bemutató után, tavaszról novemberre halasztva ugyan, de a 400. előadást ünnepelhette a társulat és a közönség. A jubileumon – a színház hagyományait követve – mindegyik szereposztás színre lépett.
Szirtes Tamás rendező az előadás után elmondta: „Rendkívül büszke vagyok rá, hogy ha bemutatunk egy darabot, az még 5, 10, a Macskák esetében 38 év múlva is műsoron van. Ennél nagyobb és egyértelműbb visszaigazolás nincsen. A Mamma Mia! csodálatos darab. Napsütés, élet-igenlés és életöröm van benne. Egyszerű, igazi és mégis bonyolult szerelmi történet. Gyönyörű mese, ami mindenkit megérint.”
A Donna szerepét játszó Kováts Kriszta szerint „a darab azt sugározza, hogy nagyon jó élni, nagyon jó szeretni a barátainkat, szeretni a lányunkat. Még ha el is kell engedni. És mindig van egy valaki a néző számára, akivel együtt tud menni, akivel együtt érez.”
Stohl András a jubileumi előadás közönségéről azt mondta: „Én nem is számítottam rá, hogy ekkora ünneplés lesz. Amikor bejöttem, én effektív zavarba jöttem, és szaladtam ki a Sasihoz a végén, Te, ezt nagyon-nagyon szeretik.”
Az előadás közben, látva, hogy a „másik szereposztás szereplői” egy-egy megkezdett jelenetbe csatlakoznak be, majd váltják le az „elődöt” felmerült a kérdés, hogy egy teljes előadás helyett a darab közepén egy már megkezdett jelenetbe belépni mennyire lehet nehéz? Erről Sasvári Sándor így vélekedett: “Ezt egy színész megoldja. Egyszerűbb, nyilván, ha az elejétől felépít az ember egy szerepet, de itt most ez volt a feladat. Az ilyen különleges előadások nekünk is csodálatos élményt jelentenek, hiszen nyíltszíni taps kíséri a színpadra lépésünket. Ez egy színésznek minden. Ugyanakkor a nézőknek is dupla élmény jutott, hiszen a komplett előadás mellé megkapták mind a három szereposztást, ez máskor nem fordul elő. Mi itt így ünnepeljük a jubileumokat, ez volt a 400., ezután jöhet az 500. és az 1000. is.”
A Madách Színház Mamma Mia! előadása legközelebb 2022. nyarán, a Szegedi Szabadtéri Játékokon lesz látható, ahol 2014. és 2017. között négy nyáron át eddig 17-szer került színre, ezzel minden idők legnépszerűbb előadása volt a Játékok történetében, és a 2022-es vendégjáték akár újabb rekordot is felállíthat.