Rui Sasaki finom üvegművészeti alkotásain keresztül az időjárás kiszámíthatatlan mintázatainak finom ragyogását láthatjuk. A japán művész munkássága az előrejelzéseket pöttyös szobrokká alakítja, amelyek akkor ragyognak, amikor találkoznak velünk.
Ez egy intim folyamat, amelyet Sasaki úgy ír le, hogy “a finom napsütést vizualizálja, rögzíti a mai időjárást, és értelmet ad neki. 
A legfényesebb pillanatban a foszforeszkáló kristályok zöldes árnyalatúak, mielőtt kékre halványulnának. A látogatók kétségtelenül meglepődve tapasztalják majd, hogy még ha a galériába belépve először nem is látnak semmit, ha elég sokáig maradnak, a szemük hozzászokik a sötéthez, és a mű elemei fokozatosan láthatóvá válnak”.
Mivel minden egyes találkozás egyedi reakciót vált ki a beágyazott fényekben, nincs két egyforma élmény. A felhasznált foszforeszkáló üveg a napfényhez közeli hullámhosszúságú fényt tárolja, ez a tárolt fény aztán a sötétben felizzik. Vagyis az ember a múltban felhalmozott fényt látja. A hosszabb nézési idővel a foszforeszkáló üveg fénye pillanatról pillanatra halványul, míg végül a galéria sötétségbe borul. Ez a néző mozgásától függően egy perccel később vagy egy nappal később is bekövetkezhet.
A szobrok közül sok anyagában, koncepciójában és néha formájában is organikus elemeket idéz, akár duzzadt esőcseppekké, akár napszerű gömbökké formálódnak. Mások azonban otthoni jeleneteket formálnak étkészletként vagy egy felfüggesztett csillárként.
Ez a szembeállítás Sasaki azon érzéséhez kapcsolódik, hogy elvesztette az otthonérzetét, miután néhány évre az Egyesült Államokba költözött.
A most Kanazawában élő művész az időjárást és a környező környezetet arra használja, hogy “kiheverje a fordított kultúrsokkot, és apránként, napról napra újra felfedezze az otthoni Japán iránti bensőséges kapcsolatát”.
