Kezdőlap Hírek Kultúra Sikeres és eredményes évadot zárt a Pesti Magyar Színház

Sikeres és eredményes évadot zárt a Pesti Magyar Színház

Fotók: Juhász Éva -
268
0

2022. június 16-án 15 órakor tartotta a Pesti Magyar Színház- Családi- és Ifjúsági Színház évadzáró társulati ülését, ahol Dr. Zalán János PhD, DLA, a színház igazgazója összegezte a 2021/2022-es évadot, mindezek mellett az elmúlt időszak legeredményesebb színészeinek és dolgozóinak díjazása sem maradhatott el.
A Pesti Magyar Színház az idei évadban is folytatta gyermek- és ifjúsági színházi profiljának építését, a lehető legátfogóbban kihasználva a szakmai, az emberi és az anyagi erőforrásokat. Természetesen bármennyire is nagyobb aránnyal vannak jelen a gyermek-előadások, a minőségi felnőtt produkciók is fontosak a teátrum életében. Kitűzött céljaikat sikerült megvalósítaniuk, annak ellenére is, hogy az évad első fele sajnos továbbra is a pandémia jegyében telt.
A repertoáron lévő produkciók mellet négy új előadás született. A Tizenhét hattyúk című monodráma Cserhalmi György rendezésében került színpadra. A Pesti Magyar Színház Budapesten elsőként hozott létre TIE (Theatre in Education), azaz komplex színházi nevelési előadást, mégpedig Rojik Tamás Szárazság című regényének színpadi adaptációjával. Az Oliver! című musical Szente Vajk rendezésében látható, a PMSZ 2.0 sorozat első produkciója, Az ABC küldetés pedig különleges interaktív digitális színházi előadásként került repertoárra.
A számok terén is sikeresnek és eredményesnek nevezheti a színház az idei évadot. A 2021/22-es évadban a pandémia ellenére a korábbi számokat túlszárnyalva összesen 330 előadást tartott. A színház igazgatója büszkén emelte ki, hogy „A pandémia ellenére mindösszesen tizenkét előadásunk maradt el, köszönhetően annak, hogy ugrásra készen, alázatosan, kreatívan, a legjobb tudásotok szerint igyekeztetek megfelelni a néha nagyon hirtelen felmerülő helyzeteknek és beugrással, helyettesítéssel nem kevés akadályt küzdöttünk le közösen. Nagy köszönet ezért mindenkinek!”
A látogatottsági adatok is büszkeségre adnak okot. A színház látogatottsága ugyanis 90,81% volt és a pandémia ellenére az értékesítős előadások nézettsége is meghaladta a 90%-ot; egészen pontosan 90,51 % lett. Ez országos viszonylatban nézve is nagyon előkelő eredmény.
A Pesti Magyar Színház immár hetedik éve kiemelt figyelmet fordít az akadálymentesítésre. A színház élharcos a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének megteremtésében. Ennek érdekében az előadások nagy többségét akadálymentesítve élvezheti a közönség, valamint a következő évadban külön programokkal és meglepetésekkel is készülnek ezen a téren is.
A 2022/2023-as évadban, mely a Kalandok évada címet kapta, többek között két új bemutatóval készül a színház. Budapesti ősbemutatóval érkezik a Madagaszkár, zenés kalandtúra című musical, melynek premierjét november 5-én és 6-án tartják, 2023. második felében mutatják be Márai Sándor Az igazi című színművét a Sinkovits Imre Színpadon Paczolay Béla rendezésében, valamint további produkciók színpadra állítása körül is tárgyalások zajlanak. Mindezek mellett a teátrum repertoárja önálló estekkel is bővül ősztől. Az új bemutatókon túl tizennyolc produkciót tartanak repertoáron.
Az évadzáró legünnepélyesebb pillanataként a díjak átadására is sor került. A Pesti Magyar Színház által 2003-ban alapított Főnix-díjat a 2021/2022-es évad végén is három kategóriában adták ki:
• A Társulat szavazatai alapján a 2021/2022-es évad legjobb női főszereplője, és a Főnix-díj tulajdonosa Péteri Lilla színművész lett.
• A Társulat szavazatai alapján a 2021/2022-es évad legjobb férfi főszereplője, és a Főnix-díj tulajdonosa Keresztény Tamás színművész lett.
• Az Igazgatóság döntése alapján a 2021/2022-es évadban a Főnix-különdíj tulajdonosa Laczó Zsófia szervezési osztályvezető-helyettes lett.
Annak érdekében, hogy a közönség is elmondhassa, melyik alakítást, melyik előadást szerette idén, a hagyományos évadvégi szakmai díjak mellett az idei évtől közönségdíjak átadására is sor került. Négy kategória jelöltjeire voksolhattak a nézők:
• A közönség szavazatai alapján a 2021/2022-es évad legjobb gyermekszínésze Farkas Olivér lett.
• A közönség szavazatai alapján a 2021/2022-es évad legjobb színésze Pásztor Ádám színművész lett.
• A közönség szavazatai alapján a 2021/2022-es évad legjobb színésznője kategóriában holtverseny alakult ki, így két színésznő vehetett át díjat: Péteri Lilla színművész és Bede-Fazekas Anna színművész.
• A közönség szavazatai alapján a 2021/2022-es évad legjobb előadása a VALAHOL EURÓPÁBAN lett.
A Pesti Magyar Színház a következő évadban, amelynek középpontjában többek között a 185 és a 125 éves jubileumok megünneplése szerepel, több programsorozattal, élményprogramokkal és tematikus eseményekkel készül. Érdemes lesz tehát nagy figyelemmel követni a Hevesi Sándor téri intézmény tevékenységeit.