Cirkusztörténelmi jelentőségű artistaprodukcióval csatlakozik a Fővárosi Nagycirkusz a 10. Nemzetközi Színházi Olimpiához és Budapest egyesítésének 150. évfordulójához a cirkusz világnapja alkalmából. Április 15-én a Duna felett kifeszített drótkötélen egyensúlyozva sétál át a folyó egyik partjáról a másikra Ifj. Simet László artistaművész. Az egyedülálló „Átmentem” nevű produkciót a Belgrád rakpart 18. és a vele ellentétes budai alsó rakpart közötti dunai szakaszon, az Erzsébet- és a Szabadság híd között a rakpartról és e két hídról lehet majd megtekinteni.
A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ nem csak Budapesten tart kötéltáncos bemutatókat. Az április 15-től június 24-ig tartó 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében artistaművészek országszerte több mint húsz helyszínen párperces kötéltánc villám-performanszokkal emelik a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia eseményeit. A rövid cirkuszművészeti produkciókkal az értékek átmentésére és megőrzésére hívják fel a figyelmet.
A komoly tradíciókkal bíró magyar cirkuszművészet hidat képez az emberek, a művészeti ágak, a múlt és a jövő között. Az „ÁTMENTEM” projekt arra hívja fel a figyelmet, hogy melyek azok az alapértékek, amelyeket bármi áron át kell menteni és átadni a következő generációknak. Ahogy minden előadó-művészeti ágazatnak, a cirkuszművészetnek is kiemelt felelőssége van abban, hogy reagáljon a világ történéseire. A 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében megvalósuló cirkuszművészeti villám-performanszok a fenti üzeneteket képviselik. A színházi előadásokra érkező közönséget egy drót rekvizit várja a színház épülete előtt, amin egy rövid, pár perces performansz keretében végigmegy egy artistaművész.
Magyarországon eddig sosem látott emberfeletti teljesítmény: drótkötélen a Duna fölött
Magyarországon először történik meg, hogy egy ember a Duna felett kifeszített drótkötélen egyensúlyozva sétál át a folyó egyik partjáról a másikra. Az európai szinten is különleges produkciót ifj. Simet László érdemes művész artista hajtja végre a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia nyitóeseményén, a cirkuszi világnap alkalmából a Belgrád rakpart 18. és a vele ellentétes budai alsó rakpart közötti dunai szakaszon. Ifj. Simet László többszörösen díjazott, 64 éves artistaművész 300 métert tesz meg 30 méter méteres magasságban, a Duna fölött kifeszített 22 milliméter vastagságú drótkötélen.
10. Nemzetközi Színházi Olimpia
A Színházi Olimpia a hagyomány és a korszerűség jegyében, illetve az ókori olimpiák szellemében 1995-ben Görögországban életre hívott színházi találkozó. Az alapítók neves rendezők és drámaírók, görög, japán, amerikai, spanyol, angol, orosz német és brazil alkotók voltak. A világszínház egyik legnagyobb és legrangosabb eseménye időről időre egy-egy városban, országban talál otthonra. A 2023-as magyarországi olimpia a Színházi Olimpiák történetének 10. eseménye. A 10. Nemzetközi Színházi Olimpia eseményein – Budapesten és több vidéki helyszínen – a világ színházi életének meghatározó alkotóitól láthatók előadások. A színházi előadások mellett tánc-, báb- és utcaszínházi előadások, cirkuszi villám-performanszok várják az érdeklődőket összesen mintegy 750 programmal. Az olimpia központi eseményei a szervező budapesti Nemzeti Színházban, a IX. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM keretében láthatók. A 10. Nemzetközi Színházi Olimpia jelképe egy bárka. A bibliai párhuzamot megidézve a bárka szimbolizálja önmagunk és az emberi értékek átmentését.
Budapest születésnapja
2023-ban ünnepli a főváros Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóját, Budapest születésnapját. 1873-ban három, korábban önálló történelmi város polgárai elkezdték részeiből összerakni a várost. A 150 éves munka ma sem ért véget, a budapestiek minden egyes nap újraegyesítik városukat, így Budapest Európa egyik leggyorsabban fejlődő metropolisza és a magyar nemzet fővárosa. A városok régen fallal vették körül magukat, hogy megvédjék értékeiket, ma éppen ellenkezőleg: a hidakat kell építeni, hogy minél több kapcsolat jöhessen létre. Ennek szimbóluma a 150. évfordulóra megújuló budapesti Lánchíd a várost kettészelő Duna felett és ugyanennek a gondolatnak a szimbóluma Simet László produkciója is, amely képletesen és szó szerint is összeköti Budát és Pestet. Ugyanígy szükség van hidakra átvitt értelemben is: elfogadásból és nyitottságból ember és ember, budapesti és idelátogató között is. Ezt szolgálja Budapest sokszínű és örökké lüktető kulturális élete, valamint a tizedik alkalommal megrendezett Színházi Olimpia, amelynek egyik helyszíne Budapest és annak színházai. A jeles évfordulót egész éven át tartó eseménysorozattal ünnepli a város.
Cirkuszi világnap
2007. óta április harmadik szombatján, a cirkusz varázslatos világát ünneplik a világ cirkuszművészei és a nagyközönség. A korábban európai cirkusznapnak nevezett esemény számos mesteri produkciója és híre gyorsan elterjedt az Európán kívüli országokban is, így 2010-től már cirkuszi világnapként került be a naptárakba. Ez alkalomból a világ vezető intézményei mellett a kisebb társulatok is megemlékeznek a világnapról. Az ünnepi előadásokkal a cirkuszművészet történeti és kulturális értékeire hívják fel a figyelmet.