Kezdőlap Hírek Kultúra Palágyi Ildikó: Indák

Palágyi Ildikó: Indák

Fotók: Csoboth Edina -
26
0

Körbeér címmel jelenik meg március végén Palágyi Ildikó kislemeze, melynek bemutatója március 30-án lesz a Magyar Zene Házában. Az album dalai az énekes-dalszerző eddigi legszemélyesebb szerzeményei, melyek veszteségei nyomán születtek. A lemez előfutáraként megjelenő Indák című dalhoz abban a térben készítettek klipet, ahol az egykor megszületett.

Palágyi Ildikó zenéje az art-pop, a jazz és az élő elektronika találkozásából születő izgalmas zenei utazás. A felvidéki születésű énekes-dalszerző eredetileg klasszikus énekesnek készült, később a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének előadóművész szakán, majd tanári mesterképzésén diplomázott. 2016-ban meghívást kapott a Müpa Jazz Showcase fesztiváljára, azóta rendszeresen hallható a hazai klubokban, fesztiválokon és számos külföldi koncertet is adott már, idén tavasszal pedig új, magyar nyelvű zenei anyaggal jelentkezik. Legújabb EP-jén bensőséges, titokzatos és meglepetésekkel teli zenei világot tár a közönség elé. „A kislemez dalainak megírása számomra gyógyító út volt, ahol hangot adhattam gyászomnak, fájdalmamnak, dühömnek, hogy aztán az élet mély bugyrait megjárva egy másik minőségben nézhessek rá az életemre és az engem körülvevő világra” – meséli Ildikó.

A lemez előfutáraként minden új dalhoz élőzenés videoklipet készítettek Polgár Csaba operatőrrel, az Indák ennek a klipsorozatnak az első része. Az énekesnő a személyes mondanivalójú számokat intim térben szerette volna rögzíteni, innen jött az ötlet, hogy az Indákat az otthona nappalijában vegyék fel. Bár a lemezen ez a dal is zenekari hangzásban lesz hallható, ezúttal a lehető legletisztultabb formában, ének-zongora hangszerelésben szólal meg azon a zongorán és abban a térben, ahol annak idején megírta.

A Körbeér című lemezt állandó zenésztársaival, Bartók Vincével (basszusgitár), Gyémánt Bálinttal (gitár) és Szabó Dániel Ferenccel (dob) mutatja be március 30-án a Magyar Zene Házában.