Szakonyi Károly nagy múltú színművét Bagó Bertalan rendezésében, koprodukcióban viszi színre a Játékszín és a székesfehérvári Vörösmarty Színház. Az olvasópróbát március 29-én a Játékszínben tartották, a premier Budapesten május 21-én, Székesfehérváron 28-án lesz.
A 2022-es bemutatón Gáspár Sándor, Zsurzs Kati, Lévay Viktória, Kovács Tamás, Varga Lili, Varga Ádám, Imre Krisztián és Kerekes József lép színpadra. Bank Tamás, a Játékszín igazgatója az olvasópróbán kiemelte: az Adáshiba mondanivalója új árnyalatokat hordoz napjaink digitális zajában, épp ezért nagy jelentősége van annak, hogy Szakonyi Károly, a hazai kortárs drámairodalom ikonja rugalmasan kezeli az eredeti szövegkönyvet és személyesen segítette annak aktualizálását.
„Történik napjainkban, sajnos” – írta Szakonyi műve elejére 1970-ben, és amire utal, 2022-ben is igaz, sőt az elmúlt félévszázad alatt nemhogy elmúlt volna az idő az alaptéma fölött, ma még döbbenetesebben ábrázolja azt a világot, amiben élünk. A most színre kerülő változat ezért ugyancsak „napjainkban” játszódik, miközben már nem a televízió az egyetlen kütyü a lakásban.
„A tömegkommunikációs eszközrendszer rengeteget változott a mű születése óta, ahogyan a beszédmodorunk is, de az eredeti mondanivaló ma is érvényes. Az információ és az ember kapcsolata, és az ehhez kötődő attitűd szemernyit sem változott – így a mai néző, miközben jól szórakozik és sokszor magára ismer, ugyanarra eszmél végül: míg a körülöttünk zajló világra folyamatosan rezonálunk, nem vesszük észre, ami a közvetlen környezetünkben és bennünk történik” – mondja a rendező, Bagó Bertalan.
A Játékszín csaknem negyven éve, 1984. decemberében mutatta be a darabot, amely most Vereckei Rita díszletében és jelmezeiben kel ismét életre. A dramaturg Lőkös Ildikó.