Dolhai Attila legutóbbi, Genezis című albumának élő bemutatására csak a pandémiás időszak lezárásával kerülhetett sor, a siker azonban így is egyértelműen megmutatkozik.
A zenei anyag jellegzetessége, hogy a dallamvilág rockos, keményebb, mint amit Dolhai Attilától ezidáig megszokhattunk, a szövegek nagy része viszont mélyen érzelmes, vágyakozásról, csalódásról, boldogságról mesél. A sorozatunk első részében feltett kérdésekre remélünk ezúttal is választ kapni, amikor megkérjük a szerzőt, meséljen az album dalainak születéséről. Tíz héten át, a következő Genezis-koncertig (április 16.) egy-egy dal történetével ismertet meg bennünket az énekes-szerző.
Az album dalainak sorrendjében haladva a hatodik dal: „Őrző város”.
Az Őrző város két szálon futott, míg azok össze nem értek: készült egy szöveg, ami nem teljes mértékben volt ugyanez és volt Liszinek (Nagy Zsolt Liszi) egy dalötlete. Én a kettőről úgy éreztem, hogy nagyon stimmelnek egymáshoz, de bele kellett faragni a Liszi által komponált zenébe az általam kreált szöveget, amik addig még nem találkoztak egymással. Úgyhogy ez két, térben és időben egymástól függetlenül keletkezett alkotás, ami végül egybekovácsolódott.
Ez egy erősen férfi-hangulatú dal. Úgy értem, hogy férfi-motivációk hajtották, hogy megszülessen. Szerintem nagyon sokunk számára vannak olyan pillanatok az életben, amikor valamit elrontunk és olyankor kimegyünk, bezárjuk magunk mögött az ajtót, dühösek vagyunk, talán hisztisek és mérgesek, vagy az egész együtt – és ilyenkor olyan jó lenne, ha valaki azt mondaná, még mielőtt kilépünk az ajtón, hogy „Várj egy kicsit, ne menjél el!” Ez persze nem történik meg abban a pillanatban, mert olyankor nem csak én vagyok dühös, hanem a másik fél is és ilyenkor a legkevésbé történik meg az, hogy a másik vesz egy mély levegőt és azt mondja, hogy „Várj, gyere ide, hadd öleljelek meg!”. Mivel ez elmarad, az ember kilép az ajtón és azt érzi, hogy most ki kell törni, el kell menni, El Caminora vagy bárhova, átgondolni a kis lelki vívódásait és ehhez el kell távolodnia onnan, ahol éppen van, hogy tisztán lássa, mi is történt vele. De mégis maradna, ha a másik utána szaladna, vagy ha nem is szól utána a kapuban, akkor csöngesse meg a telefonját, mielőtt még elhagyja a várost… Aztán ha nem állítanak meg, nem jönnek ezek az impulzusok, akkor menni kell, amíg „vétkeimet lejárom”.
Az útnak a legvégén azért jó visszatalálni, az egy jó érzés, hogy az ember tudja, hogy visszavárják.
„Hisz velem voltál végig a golgotámon.”
(Album: Genezis
dal: Őrző város
szöveg: Dolhai Attila
zene: Brandenburg Ádám, Brandenburg Máté, Nagy Zsolt LISZI)
(A dal az idézetre kattintva meghallgatható.)
