Kezdőlap Hírek Kultúra Új dallal hangol a nyárra Dolhai Attila

Új dallal hangol a nyárra Dolhai Attila

Fotók: Art&lens -
362
0

A nyári szezon előtti utolsó Dolhai Attila-klubkoncerten ismét a rockzenéé volt a főszerep, ahol a Genezis számai mellett P. Box- és Omega-slágerrel is találkozhatott a közönség. Emellett az ismert dallamokon túl a Muzikum Klubba látogatók elsőként kaphattak ízelítőt a zenekar új dalából, a Bombardinóból. A januári születésnapi klubkoncert és a Premier Kultcaféban megrendezett Rock&Roll farsang után ismét a Muzikum Klubban lépett fel Dolhai Attila zenésztársaival, Derzsi Zsolttal (gitár), Köpöncei Dániellel (basszusgitár), Nagy Zsolt LISZI-vel (billentyű), valamint Brandenburg Mátéval (dob). Az április 16-i est gerincét ezúttal is a Genezis című album anyaga adta, amely ugyan még a pandémia alatt született, de csak néhány hónapja hallhatja élőben is a közönség.
Most sem maradhattak ki a repertoárból az olyan nagy kedvencek, mint az Őrző város, a Mi van még vagy a Veled miért volt jó, de azoknak sem kellett csalódniuk, akik úgy érkeztek a bulira, hogy elsősorban a színház világából ismerték Attilát: az est tetőpontján az István, a király egyik legismertebb dalát, a Szállj fel, szabad madárt kántálta a közönség.
A nyári szezon előtti utolsó budapesti klubkoncert egyik legnagyobb meglepetése egy új dal születése volt, amelyből egyelőre még csupán egy rövid, refrénszerű részletet ismerhetett meg a hallgatóság. A tervek szerint azonban pár héten belül kiderül, hogy miért is jó egy kis Bombardino. A készülő szám, amely az olasz Alpok meredek hegyoldalaira invitálja az embereket, megidézve a hütték kedvelt italát is, már a koncerten nagy népszerűségre tett szert.
Ugyancsak nagy siker volt az est második felében felcsendülő Omega-sláger, a Babylon is.
Érdekesség, hogy a billentyűknél ülő Nagy Zsolt LISZI a legendás együttes műveinek ápolására létrejött Omega Testamentum zenekarban is játszik. Ahogyan LISZI-t, Attilát is személyes szálak fűzik az Omegához: „Mindig nagyon szerettem a nagy elődöket hallgatni, látni, a koncertjeikre járni, az Omegához pedig többször is közöm volt. A muzikumos buli előtti nap Győrben, a Csillagok útján Omega-emlékkoncerten együtt muzsikáltunk Debreczeni Ferenc „Ciki”-vel és nagyon nagy öröm volt a vele való találkozás, beszélgetés” – mondta Attila. – „Olyan erős hatással volt rám az aznap esti együttzenélés, hogy még aznap írtam a zenésztársaimnak, mi lenne, ha eljátszanánk a Babylont. Olyan egyértelmű válaszok jöttek, hogy nem is volt kérdés, hogy elhangzik majd a dal a Muzikumban.”
Dolhai Attila emellett úgy gondolja, hogy a mostani zenészeknek nagy szerepe van abban, hogy ezek a dalok ne merüljenek feledésbe: „Az az érzésem, hogy a mi generációnk felelőssége az elődök örökségét valahogy továbbadni a közönségnek és az újabb generációknak. Az olyan dalok, mint a Babylon vagy A zöld, a bíbor és a fekete nem tűnhetnek el csak úgy! Megtiszteltetés és öröm játszani őket, ugyanakkor küldetésünk is, hogy ezzel tisztelegjünk az előadók előtt” – tette hozzá.
A zenekar az április 16-i koncerttel egy kis időre elköszönt a Muzikumtól és a fővárostól, nyáron azonban az ország több pontján, valamint Erdélyben is találkozhat majd velük a közönség, a Bombardino pedig hamarosan berobbantja a nyarat.