A chanson szó már a 14. században is a dalok neve volt Franciaországban, természetesen még egészen más – szólóban vagy kórussal előadott világi dalok – műfaját jelölték ezzel. Mára, a XXI. századra a sanzon szót hallva szinte senki nem gondol arra, hogy ez egy francia szó – arra viszont annál inkább, hogy ez egy francia műfaj.
Még akkor is, ha a szerzője netán amerikai vagy éppen magyar születésű – hiszen a műfaj legnagyobb nevei között találunk mindkettőt – Kozma Józsefet és Joe Dassint –, világhírű, mindenki által ismert, felejthetetlen sanzonokkal. Igazi francia sanzonokkal, mint a Hulló levelek Kozmától vagy az Indián nyár Dassintól. Az első sanzonok megjelenése óta eltelt sok évtized alatt bebizonyosodott, hogy a műfajnak nincs köze sem a szerző, sem az előadó születési helyéhez. Még ahhoz sem kell „igazi” franciának lenni, hogy valaki elinduljon, sőt, akár meg is nyerjen egy francia sanzonversenyt.
Bardóczy Attila sem született francia, mégis elnyerte egy párizsi sanzonversenyen a legjobb külföldi előadónak járó trófeát – valószínűleg senki nem gondolta volna, hogy a belga időjárás-jelentéssel ilyen sikereket lehet aratni. (Michel Jouveaux és Jeff Barnel Il pleut sur Bruxelles – Esik Brüsszelben – című dalát ráadásul a helyi közönségből senki nem ismerte.) Attila azóta is minden koncertjén – nevezzük inkább sanzonesteknek – elénekli ezt a dalt, első lemezének nyitódalát.
Nem volt ez másképp legutóbbi, már nagyon-nagyon várt sanzonestjén az őrmezei közösségi házban sem. Sanzon plusz című előadásában Dinya Dávid zongorajátékának kíséretében szintén elhangzott a nagy sikert hozó szerzemény. És persze az elmaradhatatlan sanzonok, mint a már említett Hulló levelek, vagy – a szintén említett – Joe Dassin világsikert elért és talán legismertebb műve, a Les Champs-Elysées. A Chanson plusz című műsorsorozat különlegessége, hogy a csodálatos dallamokon és azok szívből jövő tolmácsolásán túl a dalokkal kapcsolatos érdekességeket, azok születésével kapcsolatos sztorikat, történeteket is ismerhet meg a közönség. És persze a sanzonokat, melyeket hallva bármelyik pillanatban akár Párizs ege alatt is érezhetjük magunkat.
(További fotók az előadásból ezen a linken.)