Nem túlzok, ha azt mondom, hogy alig akad olyan sajtóorgánum, amelyik nem foglalkozott még a szingliség témakörével. Talán nem véletlen, hogy ez az élethelyzet rendre előtérbe kerül, hiszen nagyon sokáig a társadalmi megítélés skarlátbetűjét viselték az adott esetben jobb sorsra érdemes egyedülállók. A kibertérben vagy bármilyen más fórumon igazságok és féligazságok vívnak ádáz küzdelmet, miközben ezt a véleményháborút sem pró, sem kontra nem lehet megnyerni a szinglilét sajátos és egyéni mivolta miatt.
Hogy némileg autentikus beszélgetőtárs legyek ebben a témában, annyi talán bevallható, hogy én is jó néhány évig erősítettem a szinglik táborát. A rossz nyelvek szerint szingli pasi nincsen, csak egyedülálló férfi, azonban szakmai szemmel nincs jelentősége ennek a különbségtételnek – mondja Dienes Angéla pszichológus szakértőnk. Bármi legyen is a meghatározás, én ugyan soha nem foglalkoztam ezzel a helyzettel, de elég csak néhány percig szörfözni az interneten, rögtön rájövök, hogy ebben a kérdésben nem tartozom a nagy átlaghoz. Nem elviccelve a dolog jelentőségét, néhány írás elolvasása után úgy éreztem, hogy ez a téma is olyan, mint a foci – egy kicsit mindenki ért hozzá. A dolgot talán az magyarázhatja leginkább, hogy viszonylag sokan élnek ebben a helyzetben, és még többen vannak azok, akik a szűkebb vagy tágabb baráti körükben ismernek olyat, aki egyedül él. A téma boncolgatása során arra az álláspontra jutottam, hogy általános tézisek megfogalmazhatók ugyan, azonban a sorsok annyira egyéniek, és a környezeti minták oly mértékben befolyásolják, ki miért él így, hogy a miértekre egy mindenki által alkalmazható, tökéletes választ nem adhatunk. És bármilyen álláspontot is képviseljünk ennek az élethelyzetnek a véleményezésében, egyet tartsunk szem előtt: Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!
Barna András (B. A.): A pszichológia definiálja, vagy csak kezeli ezt az élethelyzetet?
…
