Kezdőlap Magazin 2020-1 Rendelési idő

Rendelési idő

112
0
Dienes Angéla

Azt is mondhatnám, hogy a pandémia a szó valós és átvitt értelmében is spontán díszletként veszi körbe a beszélgetésemet Dienes Angélával. Angéla pszichológus, coach, kommunikációs szakember, könyv és számos publikáció szerzője. Virtuális találkozónk után nyugodt szívvel állíthatom, hogy rábízhatjuk a lelkünket és akár a vírushelyzet tépázta kapcsolatainkat is, hiszen a járvány akarva-akaratlanul is szenzitívvé tett bennünket az elmúlt jó néhány hónap alatt. Noha a mostani témafelvezetést a pandémia diktálja, a későbbi lapszámainkban ezen kívül még számos más, lelkünket érintő terület is górcső alá kerül majd. Mielőtt azonban elkezdődne a rendelési idő, először rendhagyó módon Angéla ül bele a füles fotelba.

Akkor sem állnék messze az igazságtól, ha azt mondanám, hogy ismeretlen ismerősként vettem fel Angélával a kapcsolatot. Némi csúsztatás persze azért van a dologban, mert súgtak a személyét és a hozzáértését illetően, így már csak reménykednem kellett abban, hogy beszélgetőtársam lesz most, és persze később is. A pandémiás helyzet miatt – mint oly sok esetben – ezúttal is virtuális interjú készült, ami ugyan mellőzi a klasszikus személyesség varázsát, ennek ellenére már a beszélgetésünk első néhány perce feledtette velem az online adta látszólagosságot.

Dienes Angéla
Dienes Angéla

Ugyanis Angéla olyan lelkesedéssel beszélt hivatásáról, hogy egy pillanat alatt átlépett az éteri béklyókon. Szakmai alázattal átszőtt mondatait szinte mindig mosolygós szempárja kíséri, ami természetadta hozzáadott értéke kellemes személyiségének, s még közvetlenebbé teszi.

Barna András (B. A.): Ha valaki elolvassa az önéletrajzodat, akkor azt látja, hogy te valamikor a kezdetek kezdetén beültél az iskolapadba, és gyakorlatilag azóta ki sem szálltál onnan…

Dienes Angéla (D. A.): Amikor elhatároztam, hogy pszichológus leszek, fel sem mértem, hogy milyen hosszú útra lépek. Tulajdonképpen ez a hivatás egy végeláthatatlan történet, mert ha valaki pszichológus lesz, akkor soha nem fejezi be a tanulást. Hogy őszinte legyek, azóta ez már valamilyen szinten az életem részévé vált, és tulajdonképpen egyáltalán nem teher a számomra. A férjem szokta mondani, hogy engem már el sem tudna másként képzelni, csak tankönyvvel a kezemben. (Nevet.)