Nagy összegben mernék fogadni abban, hogy mindenki életébe legalább egyszer belepiszkált már a sors. Szerencsés esetben annak is a jobbik oldala, aminek köszönhetően új irányok jelentek meg a lehetőségeink között. Innentől kezdve a „soha nem tudhatjuk, mit hoz az élet” közhelyes frázisa új értelmet nyer. Úgy vélem, ez a kibővített gondolat jól összefoglalja Tórizs Hajnalka történetét is, aki évtizedes vargabetűket leírva érkezett meg a fejdíszkészítés mesterségéhez.
A fej- és hajdíszek az ókori Egyiptomban jelentek meg, és tulajdonképpen azóta tartoznak viseleteinkhez. Ebben az időben a fejdíszek, túl az esztétikán, többféle jelentéssel is bírtak, de leginkább a nemek és a társadalmi osztályok megkülönböztetését szolgálták. Ez az állapot sokáig fennállt, később viszont puhult az effajta beszédességük. A szalagok, fátylak, hajékszerek, tollak vagy az óriási parókák és póthajak a történelem előrehaladtával már leginkább a szépséget szolgálták.
A modern kor lányai és asszonyai öltözködésének a sapkák és kalapok később is szerves részei. A fejfedők trendiségét az adott kor divatja diktálta. Noha némely kultúrákban a kalapok és fejdíszek még ma is nagy hagyományokkal bírnak, lásd a jó öreg Anglia, azonban manapság jellemzően alkalmi események kiegészítőjeként jelenik meg a hölgyek fején – erősíti meg felvezetőmet Tórizs Hajnalka.
